Honvédelmi tanszéket alapítottak a győri egyetemen
A Széchenyi István Egyetemen szeptember 18-án átadták a Védelmi Innováció és Kritikus Infrastruktúrák Tanszéket, amely a jövő honvédelmi szakembereinek képzését szolgálja.
A Széchenyi István Egyetemen szeptember 18-án átadták a Védelmi Innováció és Kritikus Infrastruktúrák Tanszéket, amely a jövő honvédelmi szakembereinek képzését szolgálja.
Tiltakozó levelet írtak több, a Hegyvidéken működő állami fenntartású iskola igazgatói Kovács Gergely XII. kerületi polgármesternek a március 15-i megemlékezésre szervezett programjuk miatt.
A jubileumi ünnepség keretein belül, az idén is Magyarországra látogató finn Mikulás, 13 napon át járja majd az országot, hogy minél több gyerek arcára mosolyt csaljon.
Újabb híres magyar képe került a falra az orvosi egyetemen.
Az átadó ünnepségre Maruzsa látogatásának útvonalát feldíszítették, közben az iskolában máshol továbbra is omlott a vakolat.
Budapestről szóló dalokkal készülnek a hétvégi fesztiválra, ahol többek között fellép Péterfy Bori, az Irie Maffia és Kollár-Klemencz László.
A hagyomány eredetét a tengerentúlon, olyan helyen kell keresni, ahol még volt is konkrét szerepe a sapkáknak, nem csak beszereztek egyet a diplomaosztó előtt.
A tornateremszagú, Arisztotelész-idézetekkel tűzdelt évnyitók még mindig pont unalmasak, mint harminc, negyven vagy ötven éve. Nem csoda, hogy senki nem rajong értük.
Szigorú szabályok mellett, de idén megtartják a diplomaosztókat az egyetemek – az ünnepségekre csak azok a végzős hallgatók mehetnek el, akik már megkapták a koronavírus elleni oltást. Több felsőoktatási intézményben a napokban kell regisztrálni a diplomaosztókra, több ezer egyetemista azonban még mindig nem tudja, nyelvvizsga nélkül is átveheti-e majd az oklevelét, a kormány ugyanis még mindig nem döntött az átmeneti enyhítésről.
Bár már kedd óta tarthatnának ballagásokat, a legtöbb középiskola egészen június közepéig vár az érettségizők búcsúztatásával, amelyet idén a koronavírus-járvány miatt csak szabadtéren szervezhetnek meg. Bár a diákok családtagjai, barátai védettségi igazolvány nélkül is részt vehetnek a ballagáson, számos iskolában korlátozzák a vendégek számát, az épületekbe pedig csak a tanárok és a végzősök léphetnek be. A gimnáziumok és technikumok zöme egyébként április végén online már megtartotta az iskolai ünnepséget.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) ma tartotta meg a tanévnyitót, mindenki, még a szobrok is maszkot kaptak.
Ayanna Tatum néhány nap alatt leszervezte az otthoni diplomaosztó ünnepséget fiának.
2010. január 1-jén megkezdte működését az Óbudai Egyetem, a Budapesti Műszaki Főiskola (illetve a jogelődök: a Bánki Donát Műszaki Főiskola, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola és a Könnyűipari Műszaki Főiskola) általános és teljes körű jogutódja. Az intézmény öt karán jelenleg több mint 12 ezer hallgató folytatja felsőfokú tanulmányait