Évekig tartó lopássorozat derült ki egy bácsalmási iskolában – egy diák több százezer forintot vett el társaitól
Egy bácsalmási középiskolában évek óta tartó lopássorozatra derült fény, miután bejelentést tettek egy tanuló eltűnt pénzéről.
Egy bácsalmási középiskolában évek óta tartó lopássorozatra derült fény, miután bejelentést tettek egy tanuló eltűnt pénzéről.
Az indoklás szerint nem tudhatta, hogy jogellenes rendezvényen vesz részt.
"Tűkön ülve várja", hogy megtudja, hogyan fog eljárni a hatóság az ügyében.
150 ezer forintos kárt okozott a betörő a somoskőújfalui iskolának.
Az osztrák rendőrök azért tartóztatták le, mivel feltűnően bizonytalanul vezetett egy megrongált autót.
Az FBI segítségével kapták el.
Két megrendezett eseményt is „eljátszottak” közösen, majd a résztvevők jutalmat is kaptak.
Hat hónapra eltiltották a vezetéstől azt az autóst, aki fittyet hányt a gyalogosokra és a közlekedési szabályokra Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.
A komáromi Széchenyi István Gazdasági és Informatikai Technikum technikum azóta már elbocsátott igazgatóját rajtakapták az egyik osztályteremben, miközben intim viszonyt folytatott az egyik diáklánnyal.
Az idős asszonynak nagyobb volt a lélekjelenléte, mint amire a 17 éves számított.
A buszon nem tartózkodott senki a fiatalon kívül.
A fiú borotvahabot kent a kilincsre, amibe a tanár belenyúlt.
A tanulók figyelmét is felhívták a veszélyre.
A gyerek állítása szerint az egyik óvónője megütötte.
A 10 év körüli fiúk még február végén a befagyott tavon játszottak, amikor beszakadt alattuk a jég.
A gyerek édesanyját kórházba szállították, mert öngyilkos akart lenni.
Kiskorú elleni szexuális visszaélés gyanúja miatt tartóztatták le a tanárt.
Egy helyi kocsmában találták meg a rendőrök nem sokkal az események után.
Az otthonában tizenöt szúró-vágó eszközt találtak.