Szombaton is elérhető a felvi ügyfélszolgálata az egyetemi jelentkezés határideje miatt
Ezzel is segítik a felvételizőket.
Ezzel is segítik a felvételizőket.
Kevesebb pontja lehet azoknak a Nyíregyházi Egyetemre felvételiző diákoknak, akiknek a középiskolai bizonyítványában informatika, nem pedig digitális kultúra szerepel. Az egyetem szerint erre nincsen ráhatásuk, ebben a kérdésben az Oktatási Hivatal dönt.
51 ezer nyolcadikos diák írta meg a központi felvételi vizsgát szombaton, aminek utolsó feladatában arról kellett érvelniük, testvérrel vagy anélkül jobb felnőni. Már a feladat témafelvetése is furcsa, azonban most egy szülő arra hívta fel a figyelmet; az Oktatási Hivatal több tucat család lelkébe taposhatott bele a fogalmazás témájával.
Január 20-ig kérvényezhetik a szülők az Oktatási Hivatalnál, hogy nagycsoportos gyerekük még egy évet maradhasson az óvodában. A tavaly ilyenkor közölt előzetes statisztikák alapján magasabb volt az automatikus elfogadás aránya, mint idén, de a szakszolgálati vizsgálattól sem kell kétségbe esni.
December 27-től január 20-ig kérvényezhetik a szülők, hogy hatéves gyerekük még egy évet maradhasson az oviban.
A középiskolák teljes jegyzékét az OH november tizenötig teszi majd közzé.
Októberben és novemberben pedig még 25 intézményt fognak átfogóan kivizsgálni, ugyan ezekből az okokból kifolyólag.
Hasznos lehet a tanintézmény választásánál, ha átböngésztek pár statisztikát.
Az viszont kiderült, hogy nem kell pótfelvételizniük az érintetteknek.
Rendszerhiba miatt törlődött bizonyítvány, fel nem dolgozott érettségi tanúsítvány, ukrajnai középiskolai eredmények – csak néhány példa, amivel azok a felvételizők szembesültek, akiknek a felvételin nem jól számolták a pontjait, és emiatt nem vették fel őket egyetemre. Mindannyian jelezték az Oktatási Hivatalnak is a problémát még július 24-e előtt, de érdemi segítséget nem kaptak.
A diákok eredményei folyamatosan romlanak a kompetenciaméréseken, ennek ellenére már nyolc évfolyam tanulóit teszteli a Belügyminisztérium. Ennek oka a pedagógusok új teljesítményértékelése, ami miatt a mérési eredmények, akár az ő fizetésüket is befolyásolhatják. Az Oktatási Hivatal dolgozói levélben tiltakoztak a mérési évfolyamok és tantárgyak kibővítése ellen.
Minden tantárgyból, minden évfolyamon rontottak a diákok az előző év felméréseihez képest.
Informatikai karbantartás lesz.
Amennyiben bárki megadta az adatait, érdemes jelezni a bankfiókja felé.
Érezhető volt egy növekedés az évfolyamismétlők számában mióta a kormány módosítása miatt nem a szülők döntik el, hogy iskolaérettek-e a hatéves gyerekek, hanem az Oktatási Hivatal dönt a plusz egy év óvodáról. Utánajártunk, hogy hányadik évfolyamtól ismételhetnek évet az iskolások.
A költemény ráadásul kötelező memoriter.
Több mint nyolcezren döntöttek így.