Szerszámnyéllel ütötte meg diákját egy sárospataki tanár
Megütötte tanítványát egy sárospataki pedagógus, akit a bántalmazás miatt a diák szülei jelentettek fel a rendőrségen.
Megütötte tanítványát egy sárospataki pedagógus, akit a bántalmazás miatt a diák szülei jelentettek fel a rendőrségen.
Két év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélték azt a fiút, aki társaival bántalmazott diákokat Zalaegerszegen, az egyik esetről felvételt is készítettek.
Gyorsított eljárásban tárgyalta a Kiskunhalasi Városi Bíróság annak a jánoshalmi férfinak az ügyét, aki megfenyegette unokája tanárát a jánoshalmi általános iskola udvarán.
Az iskolai erőszak káros következményekkel járhat a fiatalokra nézve - figyelmeztetett Barack Obama amerikai elnök azon, a Fehér Házban iskolaigazgatók, tanárok és szülők részvételével megrendezett csütörtöki konferencián, amelyet a tanulók közötti erőszak és megfélemlítés megelőzéséről rendeztek.
Az elsőfokú ítéletet súlyosbítva két év, fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság azt a 19 éves piricsei fiút, aki védelmi pénzt szedett tanulótársaitól az egyik szabolcsi középiskolában, az ítélet jogerős.
Elbocsátottak egy 58 éves rajztanárt a pécsi Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központból (ANK), mert megütötte egyik tanítványát.
Feljelentette tanárát az egyik dombóvári szakképző iskola diákja, állítása szerint az pedagógus súlyosan bántalmazta.
Bár az iskolai erőszak korántsem új jelenség, a szakemberek egyetértenek abban, hogy az utóbbi évtizedben soha nem látott méreteket öltött az agresszió az oktatási intézményekben. Vajon tértől és időtől függő jelenségről lenne szó?
Minden ötödik diákot terrorizálnak osztálytársai a tajvani iskolákban egy friss felmérés szerint. A kutatók szerint a kirekesztés, a szóbeli és fizikai bántalmazás formái is gyakoriak, négyből egy áldozatnak már az öngyilkosság is eszébe jutott.
Nőtt "az iskolai erőszak körébe sorolható" jogsértések, garázdaságok, testi sértések száma Fejér megye oktatási intézményeiben; visszaszorításukért a rendőrség fokozott együttműködésre törekszik az iskolákkal - mondta el a megyei rendőrfőkapitány csütörtökön Székesfehérváron a múlt évet értékelő sajtóbeszélgetésen.
Szóváltás után lefejelte egy diák apja az egyik budapesti, VI. kerületi iskola igazgatóját kedden, a rendőrség eljárást indított ellene.
A középiskolás fiúnak eltört az orra, a rendőrség csoportos garázdaság és súlyos testi sértés miatt indított eljárást.
Egy feldühödött asszony megütötte a csépai általános iskola igazgatóhelyettesét, akivel előzőleg szóváltásba keveredett.
Szökési kísérlet közben ollóval megszúrta a nevelőjét egy fővárosi javítóintézetben élő 17 éves fiú hétfő késő este, a fiatalember ellen hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt eljárást indult - közölte a rendőrség és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium.
Megütötte a tanárát egy diák Lentiben, a Móricz Zsigmond Egységes Gyógypedagógia Intézményben - írta keddi számában a Zalai Hírlap.
Ollóval megszúrta a nevelőjét egy 17 éves fiú a fővárosban hétfő késő este - közölte a BRFK sajtóügyeletese.
Már hivatalos feljelentés is van a rendőrségen attól a szakközépiskolástól, akit egy mobiltelefonos felvétel tanúsága szerint lefejelt a történelemtanára. A diák azért keveredett összetűzésbe a pedagógussal, mert órán fegyelmezetlen volt.
Lefejelte az egyik diákot saját történelemtanára az örkényi szakközépiskolában - közölte a TV2 Tények című műsora csütörtök este.
Soha ne érjenek a diákokhoz, lehetőleg mindenféle fizikai kontaktust kerüljenek a tanórákon, csak így kerülhetik el a pedofíliával kapcsolatos vádakat – ezt tanácsolja a brit zenetanároknak a Musicians’ Union. A videóüzenet már most óriási felháborodást váltott ki.
Nem csak a szemüveges, mozgáskorlátozott, más anyanyelvű vagy bőrszínű diákokat csúfolják az iskolákban osztálytársaik, hanem a különféle allergiától szenvedő gyerekeket is - adta hírül a Diagnózis.hu.