Anyjával közösen verte meg osztálytársát - vádat emeltek ellene
A Szikszói Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen garázdaság miatt. Az anya fiával együtt verte meg a gyerek osztálytársát.
A Szikszói Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen garázdaság miatt. Az anya fiával együtt verte meg a gyerek osztálytársát.
A közelmúltban több iskolai verekedésről olvashattunk, és az iskolai agresszió is felkapott téma lett az események következményeként. Vajon mi lehet a megoldás az agresszió visszaszorítására?
Dohányzásra buzdították, megalázták és fizikailag bántalmazták a bécsi Balettakadémia diákjait a kormány által kezdeményezett vizsgálat szerint. Az egyik érintett tanárt kirúgták, a másikat felfüggesztették - írja az Index.
Három felnőtt számolt be arról az Abcúgnak, milyen hatással volt a későbbi életükre az iskolai bántalmazás: volt, akinek körzőt szúrtak a hátába és volt, aki agyrázkódást szenvedett, de a szóbeli bántalmazás is mély sebeket okoz. A szakember szerint az iskolai kortárs erőszak komoly és széleskörű probléma, komplex megoldások azonban még nem születtek - írja a lap.
A gyakorlatban nem biztosított a gyerekeket az iskolában ért bántalmazások kivizsgálása, a bántalmazó pedagógusokkal szembeni fellépés - állapította meg az alapvető jogok biztosa egy egyedi ügy kapcsán.
Vádat emeltek az osztálytársát bántalmazó szegedi középiskolás ellen.
Az iskolában halálos kimenetelű erőszakot elkövetőknél korábban jellemzően viselkedési zavarok voltak megfigyelhetők - állapította meg az amerikai Országos Fenyegetések Felmérésének Központja (NTAC), amely csütörtökön hozta nyilvánosságra jelentését.
Gyakrabban fordul elő szorongás, depresszió, alacsony önbecsülés, mentális és fizikai egészségügyi problémák, izoláció azoknál a diákoknál, akiket társaik verbálisan vagy fizikailag bántalmaznak az iskolában.
Nem találták bűnösnek a nyíregyházi középiskolai matektanárt, aki nyakleveseket és kokikat osztogatott az órán. Szeptembertől újra az iskolában tanít.
Az UNICEF 2018 augusztusi jelentése szerint a magyar gyerekek 51 százaléka élt már át iskolai erőszakot: bántalmazták vagy verekedett.
Az iskolai erőszak visszaszorítására indít kampányt a Cartoon Network a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvánnyal és az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesületével (OFOE) összefogva - közölte a csatornát tulajdonló Turner cég közép-kelet-európai marketing- és pr-menedzsere szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az igazgató elleni nyomozást pedig meghosszabbították.
Gyermekbántalmazási ügybe keveredett Putnoki Zsolt, a XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola igazgatója, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újkenéz korábbi fideszes polgármestere.
Az autista gyerekek könnyen válhatnak az iskolai bántalmazás célpontjává, mert sokáig nem ütnek vissza, nem szólnak a szüleiknek vagy a tanároknak. Sok iskolában sem a pedagógusok, sem az osztálytársak nem tudják, hogyan kell egy autista gyermekkel viselkedni, pedig létezik az program, amely játékosan készíti fel a diákokat - írja az Abcúg.
A 13 éves arizonai lány iskolai zaklatások folyamatos elszenvedője.
Nemcsak az iskolából, a faluból is többen el akarják távolítani azt a pedagógust, aki kirobbantotta a hetesi gyermekbántalmazási ügyet. A tanárnő nem nézte tétlenül, ahogy egyik kollégája osztálynaplóval ütötte a gyerekek fejét, rúddal verte a hátukat.
Jobban dühíti az embereket, ha a hamburgerüket bántják, mint ha egy gyereket.
A BBC School Report felmérése aggasztó képet fest az iskolások lelki életéről.
Az 5-8. osztályos diákok kétharmadát bántalmazták már fizikailag, verbálisan vagy virtuálisan az iskolában, a legnagyobb eséllyel a visszahúzódó, magányos gyerekek válnak áldozattá egy friss tanulmány szerint. A tanárokkal szemben a diákok a virtuális bántalmazást tartják a legsúlyosabbnak, a pedagógusok reakciójával pedig nem elégedettek. Minden tizedik diák többször tapasztalt már testi erőszakot tanár részéről is.
Egy kanadai nonprofit szervezet videójában diákok olvassák fel a róluk szóló rosszindulatú Twitter-üzeneteket.