A pszichológus szerint sem egyszerű az iskolakezdés
Ugyanis nagy változást jelent az óvodáskor után a gyerekek életében - mondta Csehák Hajnalka pszichológus.
Ugyanis nagy változást jelent az óvodáskor után a gyerekek életében - mondta Csehák Hajnalka pszichológus.
A héten a legtöbb hír a közelgő iskolakezdéssel kapcsolatos volt - megszületett ugyanis az Emmi rendelet a szeptemberi szabályokkal, szó volt a szeptemberi bérletekről és a diákigazolványok érvényességéről is. Összeszedtük a legfontosabb oktatási híreket, amiről nem maradhattok le.
Bármennyire is egyértelműnek tűnik a váltás, nem mindig zökkenőmentes. Most ezekben szeretnénk segítséget nyújtani nektek, összeszedtünk pár dolgot, aminek betartásával nem lesz káosz a szeptember.
A nyár után újra el kell kezdenünk az iskolakezdéssel foglalkozni, ugyanis hamarosan vissza kell ülni az iskolapadokba. Hogy idén gördülékenyebben menjenek az előkészületek, összeszedtük nektek azokat a dolgokat, amiket még szeptember elseje előtt érdemes lehet beszereznetek.
Belgiumban szeptemberben kinyitnak az iskolák, maszkban fognak tanulni a diákok.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte, nincs tervben, hogy központilag szabályozni fogják, hogy reggel mikor kezdődjön az iskola.
A vasúti és közúti közösségi közlekedési szolgáltatók már augusztus 27-től elfogadják helyközi járataikon a szeptemberi dolgozó- és tanulóbérleteket - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-t.
Két hét múlva kezdődik az iskola, de általános vélemény, hogy a nemrég nyilvánosságra hozott ajánlások nagy része nem megvalósítható. Milyen rendszerben indul az iskola?
Több mint 500 leendő iskolaőr kezdte meg felkészülését a napokban, de a fővárosban és néhány megyében még mindig várják a jelentkezőket - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Magyar Nemzettel.
A PSZ szerint kellene egy olyan protokoll az iskolákban, amit követni tudnak az intézmények, ha szükséges.
Van érintetlen vagy jó állapotú tolltartótok, iskolatáskátok, amit valószínűleg már sosem fogtok használni? Esetleg megmaradt néhány üres füzetetek az előző tanévről, de szeptembertől már nem fogjátok koptatni az iskolapadot? Ne dobjátok ki őket, inkább adjátok azoknak, akiknek szükségük van rájuk. Mutatjuk, hol van erre lehetőségetek.
Bár a legtöbb országban még képlékeny, hogy online vagy tantermi oktatással kezdődik-e majd a tanév, de Skóciában már döntöttek: a járványügyi adatokat figyelembe véve augusztus 11-től tervezik újranyitni az iskolákat. Az iskolák extra óvintézkedésekkel is készülnek.
Gulyás Gergely a mai kormányinfón beszélt a tervekről.
Néhány hét múlva elindul az alkalmasnak talált jelöltek pedagógiai, pszichológiai és rendészeti kiképzése.
Vannak intézmények, melyek mégsem szeretnétek élni a lehetőséggel, de új intézmények is kérték az iskolaőrséget szeptembertől.
Egyre nagyobb szerepet vállal az egyház az oktatásban, az óvodáktól kezdve egészen az egyetemekig, főiskolákig megsokszorozódott az ilyen fenntartású intézmények száma.
Így szeretnék elindítani szeptemberben az új rendszert.
Született egy kisebb ellentmondásos helyzet az iskolaőri igénylésekkel kapcsolatban.
Úgy tűnik, olyan iskolákban is lesznek iskolaőrök, ahová azt nem kérték, valamint szükség sincs rájuk.
Az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre, feladatuk pedig azon intézmények belső rendjének fenntartása, amelyekben erre leginkább szükség van - áll az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményben.