Érettségi-felvételi Eduline

Megvan a magyar érettségi hivatalos javítókulcsa

Elolvasom

Ma reggeltől letölthetőek az Oktatási Hivatal honlapjáról a hivatalos magyar érettségi megoldások, illetve a javítókulcs is. Az eduline-on tegnap már megnézhettétek a nem hivatalos, középiskolai szaktanárok által javasolt megoldásokat, most viszont már a minisztérium által kiadott és elfogadott javítási útmutató is elérhető.

Érettségi-felvételi Eduline

Továbbra is elég lesz a középszintű érettségi

Elolvasom

Egyre valószínűbb, hogy 2012-től sem lesz kötelező az emelt szintű érettségi egyes felsőoktatási intézményekben, mivel az ezt lehetővé tevő jogszabály az Alkotmánybíróság elé került, így jó eséllyel ki fognak csúszni a márciusi határidőből a főiskolák és az egyetemek. Közben újra feléledtek azok a hangok is, miszerint az egész szisztéma rossz, és vissza kéne adni a felvételiztetés jogát az intézményeknek.

Közoktatás Edupress

2014-től lesz kötelező az emelt szintű érettségi

Elolvasom

Jóváhagyta november 11-én az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága azt a javaslatot, mely szerint 2014-től egy vagy két tárgyból emelt szintű érettségi vizsgát kell tenniük a felsőoktatási intézményekbe felvételiző diákoknak. A bizottság ülésén Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára javaslata mellett igent mondtak arra az indítványra is, mely szerint intézményi javaslat alapján, de a kormány határozhatja meg rendeletében képzési területenként, illetve szakonként a szükséges vizsga szintjét.

Közoktatás Edupress

Pokorni: idő és pénz kell a kötelező emelt szintű érettségihez

Elolvasom

A ló másik oldala, hogy a kormány már 2012-től kötelezővé tenné az emelt szintű érettségit a továbbtanulni szándékozó diákok számára - nyilatkozta Pokorni Zoltán, az Fidesz alelnöke november 5-én az ATV Jam című műsorában. "A Fidesz 8 éve sürgeti az emelt szintű érettségi bevezetését, most mégis úgy látja, hosszabb felkészülési idő, energia és pénz kell a megvalósításhoz" - mondta az alelnök.

Érettségi-felvételi Eduline

Kötelezővé tehetik az emelt szintű érettségit

Elolvasom

Egy vagy két tantárgyból letett emelt szintű érettségi vizsgához kötné a diplomát adó felsőoktatási képzésben való részvételt a közoktatási törvény 29 szocialista képviselő által javasolt módosítása - jelentette be Tatai-Tóth András (MSZP) hétfőn, a javaslat általános parlamenti vitájában.

1
8 9 10 11 12 13 14