Felnőttképzés Eduline

Öt szakma, amit néhány hónapon belül elsajátíthattok

Elolvasom

Szeretnétek szakmát szerezni, de nincs túl sok időtok a tanulásra? Vagy csak kipróbálnátok magatokat valami újban, komolyabb elköteleződés nélkül? Akkor érdemes elolvasnotok a következő listát, ugyanis most olyan képzéseket gyűjtöttünk össze, amelyeket néhány hónap alatt elvégezhettek.

Közoktatás Eduline

Húsz OKJ-s képzés, amit már csak idén választhattok utoljára

Elolvasom

Az idén életbe lépő új Országos Képzési Jegyzékben jelentősen lecsökkent a választható szakmák száma, a korábbi 760 OKJ szakmából kevesebb, mint 200 maradt. Több népszerű szakma teljesen kikerült a jegyzékből, több pedig csak iskolarendszerű képzésben lesz majd megszerezhető. Az érettségire épülő szakképzéseket mostantól csak iskolai rendszerben lehet majd tanulni.

Felnőttképzés Eduline

Ezek lesznek a legkeresettebb szakmák 2020-ban

Elolvasom

Nehéz előre megmondani, milyen szakmákra lesz leginkább kereslet a jövőben, de az általános munkaerő-piaci trendekből és a törvényi változásokból lehet következtetni arra, milyen szakmákra lesz majd nagyobb igény 2020-ban. Íme a lista.

Felnőttképzés Eduline

Radikálisan átalakulnak az OKJ-s képzések: így szerezhettek szakmát jövőre

Elolvasom

Nemcsak a közoktatásban alakul át a szakképzés jövőre, hanem a felnőtteknek szóló OKJ-s képzések rendszere is változik. A képesítések száma radikálisan lecsökken, többségüket pedig csak iskolai rendszerben lehet majd megszerezni, két vagy három év alatt. Sok népszerű szakma megszűnik vagy összeolvad. Összefoglaltuk, hogy mi történt az idén és mi várható 2020-ban.

Kvíz Eduline

Hallottatok már ezekről a szakmákról? Különleges kvíz

Elolvasom

Az OKJ-ban szereplő több mint 700 szakképesítésből a szakképző intézmények jövőre csupán 174 szakma képesítését teszik elérhetővé. Éppen ezért, amíg még elérhető ez a sokféle képzés, kiválasztottunk közülük szokatlannak tűnő nevűeket. Jól eltaláljátok, vajon melyik létezik (még) és melyik - egy általálunk kreált - fiktív szakma?

1 2 3 4 5 6 7
10