Komoly leépítés jön a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen
Az egyetem rektora hétfőn küldött erről köremailt, az érintettek a napokban kapják meg a tájékoztatókat.
Az egyetem rektora hétfőn küldött erről köremailt, az érintettek a napokban kapják meg a tájékoztatókat.
December 17-től február 11-ig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kollégiumai többségében zárva lesznek, sőt január 9-ig az egyetemi épületek zöme is.
Idén szeptemberben több mint 1900 elsőéves kezdhet a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE). A hadtudományi kar szakjait 37 százalékkal többen jelölték meg első helyen, mint tavaly.
Újabb egyetem tette közzé a gólyatáborának dátumát. Leendő NKE-sek készüljetek!
2021 után idén is elnyerte a bostoni White Hat Conference kiberbiztonsági versenyének első díját a Nemzeti Közszolgálati Egyetem csapata.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán benyújtott törvényjavaslata szerint az állami fenntartású egyetemeken dolgozók is megkapják a kétszer 15 százalékos béremelést.
24 százalékkal többen jelentkeztek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre (NKE) idén, mint egy évvel korábban, a felvételizők 71 százaléka első helyen jelölte meg az intézményt. Végül 1928 jelentkezőnek sikerült bejutnia a képzésekre.
Az Uniónak is feltűnt, hogy nem jön ki a matek a két számlázandó projekt kapcsán.
A Magyar Táncművészeti Egyetemnél is vizsgálják a modellváltás lehetőségét, a BME-nél, az NKE-nél és a Zeneakadémián nincs napirenden a kérdés.
Keddtől a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) és szerdától a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) is szünet lesz, hogy felkészüljenek a jövő hétfőn kezdődő online oktatásra.
A diákoknak szombat estig kell elhagyniuk a kollégiumot. A koliban csak a külföldi hallgatók és a karanténba kerültek maradhatnak.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is megjelent a koronavírus. A hírek szerint több hallgató is produkál tüneteket, mégsem teszteli le őket senki.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) több képzésére is négyszáz feletti a ponthatár - közölte az intézmény a honlapján csütörtök este, a felvételi ponthatárok kihirdetése után.
A koronavírus miatti veszélyhelyzet során a felsőoktatási intézményeket, hallgatókat, valamint az általános felsőoktatási felvételi eljárást is érintik az új intézkedések.
Február 15-ig jelentkezhettek a 2020-as felvételin valamilyen felsőoktatási képzésre. Cikksorozatunkban megnézzük, hányan kerülhetnek be a különböző egyetemekre és főiskolákra ebben az évben. Tizenötödik rész: Nemzeti Közszolgálati Egyetem.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen többféle ösztöndíjas képzésre jelentkezhettek, az állami ösztöndíjas féléveitek pedig megmaradnak. Itt vannak a részletek a finanszírozási formákról és a jelentkezésről.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanulnátok? Mielőtt jelentkeztek, fontos tudni, hogy az ott tanulókra más szabályok vonatkoznak, mint a többi felsőoktatási intézmény hallgatóira.
Február 15-ig jelentkezhettek a 2019-es felsőoktatási felvételire. Új cikksorozatunkban megnézzük, hányan kerülhetnek be a különböző egyetemekre és főiskolákra ebben az évben. 18. rész: Nemzeti Közszolgálati Egyetem.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) víztudományi kara bajai campusának fejlesztésére 2,26 milliárd forint költségvetési forrást biztosít a kormány - jelent meg a Magyar Közlönyben kedden.
Állami vezetők oktatására indít új szakokat is tartalmazó képzéscsomagot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, ugyanis ez eddig hiányzott a felsőoktatási palettáról - írja a Magyar Idők szerdai száma az intézmény rektorának tájékoztatása alapján.