Közoktatás Eduline

Leckét kapott a tanároktól a helyettes államtitkár, "ez a helyes oktatáspolitika"

Elolvasom

Levélben kéri Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkárt a Civil Közoktatási Platform (CKP), hogy a Csépe Valéria által vezetett szakmai csoport mellett bízzon meg egy másik szakmai csoportot is az új Nemzeti alaptanterv kidolgozásával. Leírták a helyettes államtitkárnak, szerintük hogyan kellene megalkotni az alaptantervet.

Közoktatás MTI

Ezt csempészik bele a diákok életébe hamarosan

Elolvasom

A hazafias és honvédelmi nevelés átgondolása nem jelenti új tantárgy bevezetését, "tartalomról, életérzésről" van szó, ami már ma is megjelenik a történelemben, a földrajzban, de megjelenhet a zenében és a testnevelésórán is - jelentette ki a hétfői Magyar Időknek adott interjúban Maruzsa Zoltán köznevelési helyettes államtitkár.

Közoktatás MTI

Nagyon elégedett a helyettes államtitkár: minden rendben a Klebelsberg Központnál?

Elolvasom

A köznevelési kerekasztal szerdai ülésén elhangzottak szerint a vártnál is eredményesebb volt a korábbi Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) decentralizációja, az új rendszert emellett költségvetési stabilitás jellemzi - mondta Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.

Felsőoktatás Eduline

Népszava: ennyi volt, távozhat a felsőoktatási államtitkár

Elolvasom

Nagy a feszültség az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkárságán, a szakemberek sorra állnak fel, és hagyják ott az államtitkárságot - írja a Népszava, amely úgy tudja, Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár nemsokára távozik, helyére a helyettes államtitkár, Maruzsa Zoltán kerülhet.

1 2 3