Felnőttképzés MTI

Munkát kereső fiataloknak hozott létre egy oldalt a kormány

Elolvasom

Az ifjúsági garanciaprogramot segítő honlapot indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) támogatásával az Új Nemzedék Központ (ÚNK) - jelentette be Novák Katalin, az Emmi család-, ifjúsági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón.

Közoktatás Eduline

A kormány azt üzeni, a boldoguláshoz nem kell tanulni

Elolvasom

Csak most kezdi vizsgálni az Emmi, hogy növelte-e a korai iskolaelhagyók számát az, hogy 2013-ban 16 évre csökkent a tankötelezettség felső korhatára. Pedig korábban már a KSH és az Európai Tanács is ezt jelezte. Egy OFI-s kutató pedig a tárca utolsó érvét is megcáfolja, és elmagyarázza, miért nem indok az, hogy más uniós országokban is megszokott a 16 éves korhatár.

Közoktatás Nagy Barnabás

Furcsa adattal hűtötték volna le a tiltakozó tanárokat

Elolvasom

Orbán Viktor év elején az otkatásra jutó pénzek növekedéséről beszélt, Rétvári Bence pedig számszerűsített is: szerinte bőven kültünk már annyit oktatásra, mint amit a tiltakozók követelnek. Az OECD matekja azonban nem egyezik a kormányéval, vagy ha igen, akkor úgy vándoroltak százmilliárdok az oktatásba, hogy a Klik ott tart, ahol. De mennyit költ valójában oktatásra az állam?

Közoktatás MTI

PSZ: az Emmi elképzelése kiüresítené a sztrájkot

Elolvasom

A pedagógusok sztrájkbizottsága nem osztja az Emberi Erőforrások Minisztériuma álláspontját az esetleges munkabeszüntetés idejére a még elégséges szolgáltatásról. A sztrájkbizottság ugyanakkor elfogadja a tárgyalások időpontjául javasolt hétfői napot.

1 2 3 4 5 6 7 8 9