Új kollégium nyílt az ELTE-n
Új kollégium nyílt az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Zágráb utcai kollégiumban 156 férőhely van.
Új kollégium nyílt az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Zágráb utcai kollégiumban 156 férőhely van.
Az ELTE etológusainak vizsgálata igazolta, hogy némely kutyák kiemelkedően sokat megértenek az emberi nyelvből. A kutatásban résztvevő kutyák között voltak olyanok, amelyek akár száz vagy még több játék nevét képesek voltak megtanulni.
Az utóbbi hónapokban több egyetem is bejelentette, hogy űrkutatáshoz kapcsolódó képzést vagy programot indít. A kormány most természettudományos végzettségűek jelentkezését várja.
Asztrofizikai és űrtudományi centrumot alapított az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kara: az asztrofizikai, csillagászati és űrtudományi kutatásokat hangolják majd össze.
Bár az innovációs minisztérium nem tette kötelezővé a maszkviselést az egyetemeken, egy héttel a félévkezdés után már van már olyan intézmény, ahol csak maszkban lehet részt venni az előadásokon és a szemináriumokon.
Az egyetem még a tanév elején indított önkéntes és anonim felmérést az oltottsági arányokról, az eredmény pedig jóval az országos átlag fölött van.
Az egyetem anonim kérdőívben gyűjti az adatokat, de a belépéshez mindenkinek az egyedi azonosítóját kell használnia.
Az ELTE Informatikai Karán az őszi félévben két részre osztják a hallgatókat, akiknek csoportonként felváltva kell bejárniuk élőben az órákra.
A tanárok folyamatos szakmai fejlődését vizsgáló gyorsjelentés szerint a leterheltség jelenti a legnagyobb akadályt, de sok tanár szerint nem is becsülik meg őket eléggé.
Egy héttel a félévkezdés előtt újabb központi szabályozást adott ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem járványügyi testülete.
A védettségi igazolvány hiánya még nem ok az online oktatásra - szigorú szabályokkal készülnek az őszi szemeszterre az egyetemek.
Van olyan egyetem, ahol szeptembertől a 150 főnél nagyobb előadásokat csak online lehet megtartani, máshol ezt a határt 50 főnél húzták meg. Olyan intézmény is van, ahol három forgatókönyvet is kidolgoztak a következő félévre, azok közül a járványügyi helyzet alapján "választanak" majd. Pár héttel a szeptemberi szemeszterkezdés előtt arról kérdeztük az egyetemeket, milyen szabályokkal készülnek az új tanévre.
Online oktatással és fertőtlenítéssel készülnek azoknak, akik nem tudnak időben beköltözni a szobáikba.
Ugyanis szeptember második hetére zarándokok és a szervezők kaphatják meg a szobáikat.
Hatalmas különbségek vannak az állami egyetemek oktatóinak osztott fizetések és a kormányközeli Mathias Corvinus Collegiumon kiosztott vendégoktatói ösztöndíjak között.
Tavaly a legtöbb egyetem lefújta a gólyatáborokat, és idén is van néhány felsőoktatási intézmény, ahol úgy döntöttek, a „hagyományos” ottalvós táborok helyett ismét orientációs napokat vagy „napközis tábort” tartanak majd.
Több mint 11 ezer felvételiző jutott be idén az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) képzéseire, többségük állami ösztöndíjas helyet szerzett. Pedig sok szakon idén is magas ponthatárokat húztak, az osztatlan jogászképzésre 472, pszichológiára 449, az angol nyelvű nemzetközi tanulmányokra 423 ponttal lehetett bekerülni. Sőt volt olyan tanári szakpár, ahol 492 az idei ponthatár – igaz, ott mindössze egy hallgató kezd majd szeptemberben.
Ha ti is ezekre a karokra felvételiztetek, akkor nagy versenyre számíthattok idén a helyekért. Összeszedtük, melyek a legnépszerűbb egyetemi-főiskolai karok az idei felvételin.
Azt ugyan nem tudjuk, hogy vannak-e tehetséges méhek vagy elefántok, viszont a tehetséges kutyák vannak – derül ki az ELTE a friss tanulmányából.
Egy 50 éves atomreaktor a város közepén, egy monumentális épület a Duna partján, amelyben száz évvel ezelőtt még vasúti vágány is volt, és az ország egyik legmagasabb épülete. Cikksorozatunk második részében újabb tíz különleges egyetemi épületet mutatunk nektek – ezúttal Budapesten néztünk körül. A következő egy hétben szavazhattok is arra az épületre, amelyet a legszebbnek/legérdekesebbnek találtok.