Csak augusztusban jöhet a 2023/24-es tanév rendje
A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a jogszabály még előkészítés alatt áll.
A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a jogszabály még előkészítés alatt áll.
A sztrájkköveteléseket ugyanis nem vonták vissza, csak nem akartak ugyanazokkal párhuzamos egyeztetéseket folytatni.
A PDSZ szerint őket is meglepte, hogy 23 ponton nem az került a benyújtott tervezetbe, ami az egyeztetéseken elhangzott. A Belügyminisztérium szerint sokat egyeztettek, sokakkal, az ugyanakkor nem derült ki, mi lesz a sok fontos részletet tartalmazó végrehajtási rendelettel és nem ez az egyetlen homályos pont.
Június ötödikén benyújtotta a Belügyminisztérium a státusztörvény tervezetét. A tervezet nagy port kavart, folyamatosak az országos demonstrációk ellene, és a szakszervezetek is több egyeztetetésen részt vettek miatta a kormánnyal, a végső változatát mégsem láthatták a beterjesztés előtt.
Június hatodikán benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a státusztörvény tervezetét. Tiltakozásként a Tanítanék és a noÁr indított egy petíciót a tervezet ellen, amit 80481-en töltöttek ki.
Több hónapja tüntetnek a tanárok, diákok és szülők a pedagógusokat korlátozó státusztörvény ellen, a kormány június 6-án mégis benyújtotta az Országgyűlésnek a törvénytervezetet.
A vonulás alatt már néhány száz fősre duzzadó tömeg már azt is skandálta, hogy „ünnepeljük meg a tanárainkat”. Többen buborékot fújtak, volt, aki dobbal érkezett az eseményre, a lezárás utáni vonulás ezúttal elmaradt.
Szerintük az eddigi egyeztetések nem voltak megfelelően előkészítve, ezért hívták meg a belügyminisztert, amire korábban delegáltjai bólogattak, de szóbeli ígéretet már nem tettek.
Maruzsa Zoltánnal együtt díjakat adott át pedagógusnap alkalmából pénteken. (Frissítve!)
Az államtitkár szerint Magyarország nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott az elmúlt években a digitális oktatás fejlesztése terén, de a pedagógusokat nem fogja kiszorítani a mesterséges intelligencia, ami már a KRÉTA rendszerben is működik.
Tíz éve, 2013 végén fogadták el azt a törvényt, amely mára szinte teljesen monopolizálta az állam kezében a tankönyvpiacot. A szakemberek szerint a gyermekbetegségeket leküzdötték, de a színvonal vegyes. A kormány ugyanakkor az ingyenességet hangsúlyozza és elégedett a könyvek minőségével. A szülők viszont nem mindenhol, ezért mai napig előfordul, hogy saját szakállukra megvesznek más könyveket, munkafüzeteket is, hivatalosan csupán „taneszközként”. Ezt a lehetőséget azonban nagyban beszűkítheti az új NAT bevezetése.
Nagy Erzsébet arról számolt be, a csütörtöki, a Belügyminisztériumban tartott megbeszélésen résztvevő köztisztviselőknek semmilyen felhatalmazása nem volt, az viszont kiderült, a módosított státusztörvény szövegére még várni kell.
A Mi Hazánk elnökhelyettese úgy látja, a státusztörvény a módosításaikkal sem lenne elfogadható, de hibás az a stratégia, hogy „ha nem jó az egész, akkor a részeit se változtassuk meg”.
Az egyik civil szervezet vezetője például hajnal egykor kapta meg, hogy kilencre várják. Így nem csoda, hogy hárman voltak ott összesen. Maruzsa delegáltjai rajtuk számonkérték, hogy túl élesen fogalmaztak a státusztörvényről, majd bólogattak, hogy talán ott lesznek egy következő egyeztetésen, ahova már mindenki el is tud menni.
A pedagógus- és diákszervezetek képviselőit, mint a frakciók meghívott szakértőit beengedték, de a szakmai szervezetek közül egyedül a Nemzeti Pedagógus Kar képviselőjének adtak szót. Másfél óra után ki is vonultak az ellenzéki politikusok és az általuk delegált szakértők az ülésről, miután Pintér Sándor egyértelmű nemmel válaszolt arra, visszavonnák-e a státusztörvényt.
Pintér Sándorhoz ugyanis a frakciók egy-egy tagja mellett egy szakértőt is küldhetnek, erre a helyre hívták meg az oktatási civilek képviselőit. Kérdés, hogy beengedik-e őket.
A köznevelési államtitkár abban bízik, hogy ha tudják növelni a pálya vonzerejét, akkor a pedagógusok terhelése is csökkenni fog. Abban is bízik, hogy „az életpályamodellről is olyan megállapodás születik, hogy még a tavaszi ülésszakon dönthet róla a parlament”.
Nem sok konkrétummal zárult a szakszervezetek és a kormány közti aktuális státusztörvényes egyeztetés.
A szakszervezet szerint hivatalosan teendőikre és az utazási költségekre hivatkoztak.
A pedagógusokat korlátozó státusztörvény végső állapota nagyban befolyásolja, hogy Magyarország hozzájut-e az EU-s pénzekhez.