Vége: Kilenc évet kapott a gólyatábori erőszakoló
Szerdán megszületett a jogerős döntés a Pécsi Ítélőtáblán a 2014-es fonyódi ELTE TÓK gólyatáborán nemi erőszakot elkövető fotóssal szemben.
Szerdán megszületett a jogerős döntés a Pécsi Ítélőtáblán a 2014-es fonyódi ELTE TÓK gólyatáborán nemi erőszakot elkövető fotóssal szemben.
Huszonnégy tanárt mondott ki bűnösnek a Gyulai Törvényszék csütörtökön. Szinte minden létező előírást megszegtek a Harruckern János Közoktatási Intézményben. A naplók hamis kitöltésében résztvevő tanárokat bűnsegédlet miatt ítélték el.
Fejenként 25 év börtönre ítéltek csütörtökön Pakisztánban tíz férfit, mert közvetve részt vettek a tavaly Nobel-békedíjassá lett Malala Juszafzai elleni 2012-es merényletben.
Elhalasztotta a bíróság egy iráni férfi megvakítását. A fiatalembert azért ítélték el, mert savat öntött egy őt kikosarazó egyetemi iskolatársa arcába. A férfi elleni ítéletet szombat délben kellett volna végrehajtania áldozatának egy teheráni igazságügyi orvosszakértői intézetben.
A szemérem elleni erőszak vádja alól felmentette, szerzői jogok megsértése miatt bűnösnek mondta ki Bosnyák Mihály rajztanárt szerdán hozott elsőfokú ítéletében a Mohácsi Városi Bíróság.
Két év három hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték Belgrádban azt a szerb kosárlabdázót, aki évekkel ezelőtt egy bostoni bárban úgy megvert egy amerikai diákot, hogy az több hétre kómába esett.
Szeptembertől nem indíthat első osztályt a győri Kossuth Lajos Általános Iskola - határozott a bíróság nemrég az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány által indított perben. Mohácsi Erzsébet, az alapítvány vezetője az Edupressnek elmondta: másfél éve tart az eljárás a 99 százalékban cigány fiatalokat oktató intézmény ellen. Győr alpolgármestere szerint az iskola munkájának ellehetetlenítésén dolgozik az alapítvány. Megjegyezte: 800 milliós elvonással szembesül az önkormányzat a normatív támogatás csökkentésével.
A Legfelsőbb Bírósághoz fordult az a kerepesi Széchenyi István Általános Iskola, melyet korábban az oktatási tárca, másodfokon pedig a Fővárosi Bíróság is elmarasztalt hátrányos helyzetű diákok szegregálása miatt - írja az Index. Az Oktatási Hivatal (OH) először kétszázezer forintos büntetést rótt az önkormányzatra, amiért több roma diákot egy osztályba különítettek el, majd további nyolcszázezer forintos büntetést az egyenlő bánásmód megsértése miatt határoztak meg.
Egymillió forintos bírságot kell fizetnie a kerepesi általános iskolának hátrányos megkülönböztetés és a közoktatási törvény megsértése miatt - határozott az Oktatási Hivatal (OH). A másodfokon jogerős ítéletnek megfelelően harminc napon belül fizetnie kell az intézménynek, egy újabb vizsgálat során pedig azt ellenőrzik majd: megszűntették-e a szabálytalanságokat. Több szülő szerint a jogsértések folytatódnak - írja a Népszabadság.
Halált okozó testi sértés miatt egy év, négy év próbaidőre felfüggesztett fiatalkorúak fogházában letöltendő fogházbüntetést szabott ki a Fővárosi Bíróság csütörtökön arra a szakközépiskolai tanulóra, aki tavaly januárban úgy megverte osztálytársát a VIII. kerületben, hogy az életét vesztette.
Két évre ítélte az ukrán bíróság azt a két diákot, akik idén márciusban óra közben véresre verték a tanárukat Donyeck megye egyik iskolájában.