Amiről az iskolában nem, arról a TikTok történelemóráin tanulnak a diákok
Bár a platform nem feltétlen erről híres, rengeteg olyan tartalomgyártó megtalálható rajta, akik nem csak a gyerekek, de a felnőttek tudását is bővíthetik.
Kitörölték a Harry Potter könyvek írónőjét egy múzeumból a gyűlöletkeltő megszólalásai miatt
Újabb helyen „cancelelték” a Harry Potter univerzumát létrehozó J. K. Rowlingot.
Egy tanulmány szerint negatív befolyással lehet a diákhitel a mentális és fizikai egészségre
A diákhitellel rendelkező egyetemisták nagyobb valószínűséggel kerülnek rosszabb egészségügyi állapotba és hagyják ki az orvosi kezelést, hogy ezzel is pénzt takarítsanak meg.
50 százalékos kedvezménnyel utazhattok erre a hazai fesztiválra
Persze csak akkor, ha vonattal mentek.
Tanárától kapott új vesét egy transzplantációra szoruló 15 éves diák
Roman McCormick állapota folyamatosan romlott, ezért a szülei a sajtón keresztül kerestek donort számára. A műtétre végül a matematikatanára jelentkezett.
Óránként 3500 forint is lehet egy egyetemista diákmunkás órabére
Bizonyos munkakörökben a diákok magasabb béreket vihetnek haza, mint a szüleik.
Tizenéves cserkészek százai betegedtek meg a hőség miatt egy dél-koreai rendezvényen
A szülők a rendezvény lemondását követelték a hőségre hivatkozva.
Csikkeket szedegető varjakkal a szemetelés ellen? Nem lehetetlen
A varjak nagyon okos madarak, akiket be lehet tanítani több feladat elvégzésére is, a cigicsikkek eldobálása az utcán pedig a legtöbb országnak problémát okoz. Egy ötlet szerint a kettőt akár kombinálni is lehet.
Konténerhajón, riksán, de repülővel egyszer sem - a világ összes országában járt egy dán utazó
Torbjørn „Thor” Pedersen 2013-ban vágott neki a nem akármilyen útnak, ami a tervezett négy év helyett tíz évig tartott.
Római kori épületmaradványokat tártak fel diákok Spanyolországban
A felfedezés azért is különleges, mert a maradványok szokatlanul jó állapotban maradtak fent.
Tudjátok, melyik ország zászlaja van a képen?
Megfigyeltétek már, hogy rengeteg zászló hasonlít egymásra? Néha csak annyi az eltérés, hogy csíkok vízszintesen vagy párhuzamosan helyezkednek el. Jól gondoljátok meg, hogy melyik választ jelölitek meg, mert hoztunk pár becsapós képet.
Matricákkal a fóliázás ellen - ez lehet a megoldás a kormány gyermekvédelmi törvényére
Egyedi megoldással lépne fel a gyermekvédelmi törvény áldozatául eső könyvek befóliázása ellen egy magyar kiadó.
Színházban folytatja a karrierjét Jocó bácsi
A Madách Színház kommunikációs munkatársaként folytatja a karrierjét Balatoni József. A "Jocó bácsi világa" nevű Facebook-oldal mögött álló történelemtanár július közepén jelentette be, hogy ő is azok között a pedagógusok között van, akik a státusztörvény miatt felhagynak a tanítással. Döntését azzal indokolta: nem szeretne részese lenni egy "a gyerekeket megnyomorító rendszernek".
Egy tanár ellehetetlenítéséről szóló magyar filmet vetítenek Torontóban
Az Elfogy a levegő történetét megtörtént események inspirálták.
Első helyezett lett a találmányával a BME csapata egy nemzetközi versenyen
A Gellit nevű innovációjuk a világ élelmezésében is segítség lehet.
A magyar fiatalok alig több mint harmada bízik a médiában
Podcasteket viszont a többség szívesen hallgat és sokan vélekednek úgy, hogy kevésbé vannak kitéve a megtévesztő információknak, mint az idősebbek.
Kínában 16 és 18 év közt napi két órát lehetne okostelefont használni
Míg a világ demokratikusabb fele évek óta vitázik a kérdésről, a kommunista vezetésű Kína egy elég drasztikus szabállyal zárná rövidre a kérdést.
A ChatGPT cégének is beletört a bicskája az MI-szövegek felismerésébe, mi lesz most az egyetemekkel?
Csendben eltűntette a ChatGPT-t fejlesztő Open AI a márciusban közzétett, mesterséges intelligencia által írt szövegeket felismerni hivatott szolgáltatását, annak rossz pontosságára hivatkozva. Pedig korábbi tesztünkön ez volt az, amely még a magyar szövegeket is felismerte. Veszett fejsze nyele akkor az egyetemek harca a robotszövegekkel?
Esti teszt: Billy Joel vagy Korda György szeme van a képen?
Hoztunk nektek néhány szempárt, mindegyik egy énekeshez tartozik. Kitaláljátok, hogy melyik énekes van a képen?
"Mélyen emberiség- és szólásszabadság-ellenes" a könyvek befóliázása, harmincnégy jelentős magyar szerző is tiltakozik ellene
Közös nyilatkozatban tiltakozik harmincnégy magyar író a "homofób törvény" és a könyvek befóliázása miatt.