Logikai fejtörő: kitalálod a bűvös csillag számait?
A képen látható csillag néhány eleme hiányzik. Kitalálod, milyen számok állnak a kérdőjelek helyén?
A vadmacskát választották az év emlősének
A fennmaradása a házi macskákkal való keveredés miatt veszélybe került.
Mexikóban középiskolásokat is toboroznak az emberrablások elleni küzdelemben
Nem ez az első alkalom, hogy a kiskorúakat is fölfegyverzik.
Történelmi teszt: kihez kötődnek ezek a híres idézetek?
Történelmi személyek híres megszólalásai közül válogattunk. Tudjátok, ki mondta, hogy „Ami nem öl meg, az megerősít”?
Érdemes ma az eget figyelni: az év első aszteroidája halad el a Föld mellett
Az objektum magyar idő szerint január 27-én 15 órakor közelíti majd meg a Holdat.
Teller Mici – a zseniális programozó-matematikus egy atomtudós árnyékában
Hogyan lett egy nagykanizsai félárva kislányból az egyik első női programozó? Új sorozatunkban híres tudósok kevésbé ismert feleségeit mutatjuk be, akiknek nemcsak az volt a dolguk, hogy esténként meleg vacsorát tegyenek az asztalra, hanem a tudományos életben is bizonyítottak.
Matek, fizika, kémia, földrajz: hány kérdésre tudjátok a választ?
Polimerek, képletek, fővárosok – lássuk, mennyire emlékeztek az évekkel ezelőtt tanult dolgokra.
A közösségi média és az okostelefonok betiltására tettek javaslatot az Egyesült Királyságban
2010 óta drasztikusan romlik a fiatalok mentális egészsége és egyre nő az öngyilkossági kísérletek száma, amik nagy arányban vezethetőek vissza a közösségi médiára.
Negatív rekord: sose született annyira kevés gyerek Magyarországon, mint 2023-ban
Majdnem nyolcezerrel csökkent a születésszám két év alatt.
Érdekes papírt kapott egy budapesti pedagógus, 1975 év múlva léphet előre
3999-ben történik meg a nagy esemény. Azt, hogy pontosan mit jelent az előrelépés ő maga sem tudja.
Ismét sztrájkol a Volánbusz, hétfőn a helyi járatok negyede nem közlekedik
A Volánbusz javasolja, hogy aki teheti, január 28-án és 29-én vonattal induljon útnak.
Esti kvíz: kitaláljátok, hogy melyik költőtől idéztünk?
Lássuk, sikerül-e kitalálnotok néhány sor alapján, hogy melyik magyar költőtől származik az idézet.
Albert Einstein és Stephen Hawking eredményeit is túlszárnyalja egy 12 éves brit fiú intelligenciaszintje
A maximális pontszámot érte el egy intelligencia teszten.
Egy iskola mellett árultak kábítószert Salgótarjánban
Egy új, füst nevű anyagot árusított.
Korai iskolaelhagyás: nem várt következménye lehet
Kutatók vizsgálták, hogyan hat az iskola, a továbbtanulás a várható élettartamra. Érdekes eredményekre jutottak.
Irodalmi teszt: emlékeztek még ezekre a magyar versekre?
Hoztunk nektek tíz magyar verset. Tudjátok, hogyan kezdődnek?
Elsősegély applikációt fejlesztett a Magyar Gyermekmentő Alapítvány
Az applikációt a gyermekorvosok is hasznosnak tartják.
Ingyenes lesz a tömegközlekedés a 16 éven aluliaknak Szombathelyen
Az önkormányzatnál kell majd igényelni az ingyen bérletre jogosító tanúsítványt.
Kanyarójárvány miatt adott ki figyelmeztetést a WHO
Aggasztóan megugrottak az esetek, aminek a mellékhatásai akár vakság, valamint tüdő- és agyhártyagyulladás is lehetnek.
Izgalmas műveltségi teszt a magyar kultúráról, mindre tudjátok a választ?
Mai kvízünk a magyar kultúról szól, hoztunk kérdéseket az építészetről, költőkről és írókról is. Hány kérdésre tudjátok a választ?