Augusztusban még egyszer jön a családi pótlék
Mutatjuk a részleteket.
Mutatjuk a részleteket.
Bár még messzinek tűnik, de ha szeptemberben kezditek a nyolcadik, a hatodik vagy a negyedik osztályt, mutatjuk, mikor és hogyan jelentkezhettek középiskolába.
Az elütött férfit tűzoltók szabadították ki, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Már javában tart a pótfelvételi, elmondjuk, milyen esetben nem vehettek benne részt.
A középszintű érettségik mintegy egyharmada nem éri el az 50 százalékot.
Hiányzó bizonyítvány, rossz címke - csak néhány példa, ami alapján rosszul számolták több diák pontjait az idei felvételin, akik hiába jelezték a ponthatárhúzás előtt és után is a problémát, az Oktatási Hivatal nem módosította utólag a pontszámukat.
Mutatjuk, milyen hivatalos iratokat kell beszereznetek, ha albérlet helyett inkább a kollégium mellett döntenétek.
Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskolái veszélybe kerültek a NAV-inkasszó miatt.
A 200 méteres hátúszásban aranyérmes Kós Hubert 2022 augusztusa óta az Arizonai Állami Egyetemen tanult és edzett.
A nyugdíjasok foglalkoztatása legjobban az oktatásban bővült 2024 I. negyedévében.
Alsós tanítónő tartotta a matekot felsőben vagy rosszabb esetben még felügyelő sem volt az órán a gyerekekkel - csak néhány szöveges visszajelzés az 1600-ból, amit a Szülői Hang közösség kapott a katonák iskolákba vezénylése elleni kiáltványa kapcsán.
Hiába jelölték meg nagyságrendekkel többen az állami ösztöndíjas kommunikáció és médiatudomány szakot a Dunaújvárosi Egyetemen (DUE), mégis csak az önköltséges szakot indult el – írta egy felvételiző az Eduline-nak.
Az eset körülményeit a rendőrség még vizsgálja, a karateedző szabadlábon védekezhet.
Megkérdeztük az Oktatási Hivatalt, hogy a sok elszámolt pont miatt a többi felvételiző besorolási döntése utólag változhat-e.
Ha nem kerültetek be egyetemre, akkor érdemes élnetek a lehetőséggel.
2020 óta még sohasem lett ennyire alacsony a középszintű magyarérettségik átlaga.
Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a besorolási döntésről.
Mutatjuk, várhatóan mikor érkeznek a ponthatárok.
Mutatjuk, hol kereshettek magatoknak szaktársakat.
A felsőoktatási felvételin rendre előfordult az a furcsa helyzet, hogy az adott egyetemen a költségtérítéses képzésen magasabb ponthatárt húztak, mint az állami ösztöndíjason. Így volt ez idén például a mérnökinformatikus, gépészmérnök, vagy éppenséggel az általános orvosi szak esetében is.