Orvoshoz vitte, majd megfojtotta a férfi a 12 éves lányt Nyíregyházán

A 32 éves férfi azt mondta, hogy a lánnyal szerelmi kapcsolatban volt.

Még szombaton tűnt el az tiszarádi 12 éves kislány, akit az egyik ismerőse egy otthon szerzett sérülés miatt orvoshoz vitt Nyíregyházára, a gyerek azonban onnan már nem jött haza - írja a police.hu.

Miután bejelentették az eltűnését, a rendőrök hamar megtalálták a 32 éves férfit, akivel a kislány az orvoshoz ment. A férfi a nyomozóknak azt mondta, hogy a gyerekkel szerelmi kapcsolata volt, és Nyíregyházán az orvos után egy erdős részre sétálni mentek. Azonban úgy összevesztek, hogy a férfi a lányt megfojtotta majd magára hagyta.

A rendőrök ezután a megadott helyen megtalálták a gyerek holttestét.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányságon emberölés bűntett megalapozott gyanújával kihallgatták a férfit, őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását.

 

 

Hozzászólások

Felvételi 2026: mutatjuk, hol emelkedhetnek és hol csökkenhetnek a ponthatárok az orvosi szakokon

Már csak néhány hét van hátra a ponthatárok kihirdetéséig, de a jelentkezési adatok alapján már most sejthető, melyik orvosi egyetemre lesz a legnehezebb bekerülni. Megnéztük, hogyan változott a jelentkezők száma a négy orvosképző intézményben, mit árulnak el az idei érettségikről érkező első visszajelzések, és ezek alapján megbecsültük, hol emelkedhetnek, hol maradhatnak változatlanok, illetve hol csökkenhetnek a 2026-os általános orvosi ponthatárok.

A NOKS-dolgozók bérrendezését és az elmaradt jutalmak kifizetését kéri a kormánytól a PDSZ és a PSZ

A jubileumi jutalmak visszamenőleges kifizetését, valamint a nevelést-oktatást segítő dolgozók (NOKS) bérrendezését sürgeti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), ezért nyílt levelet írtak Magyar Péternek és Lannert Juditnak. A szakszervezetek szerint mindkét intézkedés rövid időn belül megvalósítható lenne, és fontos üzenetet küldene a köznevelésben dolgozóknak az oktatásirányítás szemléletváltásáról.

Szűcs Dóra: „A tanároknak nem újabb elvárásokra, hanem több területre kiterjedő támogatásra van szükségük”

Nem attól digitális egy tanóra, hogy frontális oktatásban digitális tartalmakat vetítünk ki egy digitális táblán – vallja Szűcs Dóra, az Országgyűlés tizenhat év után ismét önálló oktatási bizottságának elnöke. Szerinte a magyar közoktatásban a technológia már jelen van, de sok helyen még hiányzik a szakmai támogatás, a diákokat és tanárokat érintő jóléti támogatás és az infrastruktúra. Az oktatási bizottság elnökével a közoktatás helyzetéről, a digitális kompetenciák szerepéről és a testület előtt álló feladatokról beszélgettünk.

Ezeken a balatoni szabadstrandokon lehet ingyen csobbanni

A balatoni strandbelépők ára idén is emelkedett, de továbbra sem kell mindenhol fizetni a fürdőzésért. A Balaton körül 2026-ban is több mint 40 ingyenesen látogatható szabadstrand várja a nyaralókat, főként a déli parton.

Helyettes államtitkár lett a TASZ korábbi szakmai vezetője

Zeller Judit, a TASZ Esélyegyenlőségi és Önrendelkezési Programjának korábbi vezetője a miniszterelnök döntése alapján a Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára lett. A jogvédő szervezet szerint kinevezése fontos visszajelzés az emberi jogi szemlélet kormányzati szerepvállalására.