Jelentkezhetek olyan mesterképzésre, amely nem kapcsolódik az alapdiplomámhoz?
Megszereztétek az első diplomátokat és szeretnétek továbbtanulni, de nem olyan szakon, ami a megszerzett szakmátokhoz kötődik? Mutatjuk, melyek a lehetőségeitek.
Megszereztétek az első diplomátokat és szeretnétek továbbtanulni, de nem olyan szakon, ami a megszerzett szakmátokhoz kötődik? Mutatjuk, melyek a lehetőségeitek.
A Bajai Szent Rókus Kórház az oldalukon közzétett üzenetben tisztázta a helyzetet.
A miskolci diplomaosztón egy lengyel jogprofesszor beszédében brüsszelezett, miután átvehette az egyetemtől tiszteletbeli Doktori Oklevelét.
Töltsétek ki, ha idén felvételiztek!
A nyári forróságban a legjobb hely, ahol a gyerekek levezethetik az energiáikat, miközben egy kicsit le is hűlnek: a vizes játszótér. Szerencsére Budapesten több izgalmas, vízi elemekkel felszerelt játszópark is várja a családokat. Összegyűjtöttük a pár helyet, ahol lehet pancsolni és sarazni.
Már csak pár nap és befejeződnek a középszintű szóbeli érettségik.
A jelentkezésnél befolyásoló tényező, hogy milyen szakon végeztetek korábban és hány kreditet tudnak beszámítani a felvételin.
Mutatjuk, mi történik ilyen esetben.
Az egyetem minden karáról csatlakoztak a tiltakozáshoz az ELTE dolgozói.
Megrendítő őszinteséggel szólt a magyar egészségügy válságos állapotáról dr. Kincse Csongor, a Szegedi Tudományegyetem végzős hallgatója, aki diplomaosztóján tartott beszédével mindenkit meglepett.
Maximum 50 pluszpontot szerezhettek a felvételin a nyelvvizsgával, ha az ELTE-re készültök.
Az óvodásoktól a kamaszokig minden korosztály számára hoztunk három-három könyvet, amelyek tökéletes nyári olvasmányok lehetnek.
A BRFK öt pontban foglalta össze, miket kell tenni annak érdekében, hogy megelőzzük a baleseteket.
Öt pontban összegyűjtötte a TASZ, melyek a a legfontosabb tudnivalók, hogy biztonságban legyenek a résztvevők az idei Pride-on.
Jók lennétek ornitológusnak?
A megélt feszültség nemcsak a közérzetüket rontja, hanem a tanulmányi teljesítményükre is negatív hatással van.
Szegeden egy 11 éves fiúnak olyan csúcskategóriás hallásjavító implantátumot ültettek be, melyet globálisan is csak nemrég mutattak be.
Mutatjuk a listát, milyen kötelező olvasmányok vannak a 7-8. évfolyamon, ha esetleg könyvet szeretnétek választani a nyárra.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) kutatói megalkották a világ első négylapú keljfeljancsiját.
Egy budapesti középiskolás diák is csatlakozik ahhoz az egyedülálló nemzetközi expedícióhoz, amelynek célja az Északi-sarkvidék felfedezése egy atomjégtörő fedélzetén.