Friss felmérés: több mint 244 ezer forintos a 30 év alattiak átlagfizetése
A fiatalok 49 százaléka továbbra is alacsonyabb béremeléssel számol a jövőben, 24 százalékuk pedig nem vár számol többel.
A fiatalok 49 százaléka továbbra is alacsonyabb béremeléssel számol a jövőben, 24 százalékuk pedig nem vár számol többel.
Csik Veronika
A statisztikai hivatal szerint egy év alatt 7,9 százalékkal nőttek a bérek, nagyrészt az állami fizetésemelések magyarázták a növekedést.
Csik Veronika
A vasúti váltókezelők átlagosan négyezerrel, a műtrágyakeverők 52 ezer forinttal többet keresnek havonta, mint a tanárok – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal különböző foglalkozások átlagkeresetére vonatkozó adataiból.
Csik Veronika
Jövőre a 25 év alattiaknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a jövedelmük után. De pontosan mennyit hozhat majd a konyhára a kedvezmény? Mutatjuk.
Csik Veronika
A szak-, betanított- és segédmunkásokat toborzó hirdetések száma 61 százalékkal nőtt idén 2020-hoz képest, a hirdetések száma Vas, Győr-Moson-Sopron és Zala megyében emelkedett a legnagyobb, míg Tolna és Nógrád megyében a legkisebb mértékben - közölte saját adatbázisa alapján a Profession.hu.
Eduline/MTI
A 19–29 éves, jelenleg állásban lévő és munkanélküli fiatalok körében vizsgálták a járvány hatásait, a minta reprezentatív.
Csik Veronika
Egy év alatt a négyszeresére nőtt a diákokat toborzó álláshirdetések száma, viszont diákmunka szempontjából a legnépszerűbb nyári időszak lezárult.
Csik Veronika
A felvételi ponthatárok után - ahogy minden évben - emelkedtek egy kicsit a bérletidíjak, de a sok kiadó lakás miatt ez mostanra visszaesett.
Csik Veronika
Nem sikerült a felvételi, ezért beiratkoznátok egy ingyenes képzésre? Mutatjuk, hol találjátok a szakmák listáját.
Csik Veronika
Ismét közzétette a Központi Statisztikai Hivatal a fizetési adatokat.
Csik Veronika
Budapesten az átlagos bérleti díj 145 ezer forint. A legnagyobb egyetemvárosok közé tartozó Debrecenben, Szegeden és Pécsen 10 ezer forinttal emelkedett a bérleti díj.
Csik Veronika
A társadalombiztosítási járulékkal érdemes tisztában lennetek, ugyanis amennyiben nem tanultok és nem is dolgoztok, úgy a fizetési kötelezettség rátok is vonatkozik.
Eduline
Vállalati ösztöndíjak, versenyek, közös képzések és kutatási projektek, céges tanszékek vagy laboratóriumok – egyre több „jele” van annak, hogy az egyetemek és a vállalatok egyre szorosabbra fűzik a kapcsolatot. Ezzel mindenki nyer. A hallgatók szakmai, sőt sok esetben anyagi támogatást is kaphatnak, a cégek pedig komoly kutatói bázisra támaszkodhatnak, na meg könnyen rátalálhatnak a legtehetségesebb hallgatókra, akiknek eleinte gyakornoki pozíciót, később pedig álláslehetőséget kínálhatnak.
Eduline
Idén is taroltak a gazdasági képzések a felvételin, a legnépszerűbb továbbra is a gazdálkodási és menedzsment – több tízezren küzdöttek a bejutásért, a ponthatárok pedig több egyetemen rekordmagasak lettek. De miért szeretnének ilyen sokan gazdasági szakot végezni, milyen pozíciókra lehet pályázni friss diplomás közgazdászként, mennyit lehet keresni például a pénzügy és számvitel szak elvégzése után?
Csik Veronika
Bruttó 431 600 forint - idén májusban kiugróan magas számok születtek a Központi Statisztikai Hivatalban, persze ennek is megvan az oka.
Csik Veronika
Túl vagyunk a ponthatárok kihirdetésén, most már tudjátok, hol tanulhattok tovább szeptembertől. De vajon mennyit kereshettek majd 3-4 év múlva frissdiplomásként, illetve milyen esélyekkel tudtok az okleveleteknek megfelelő munkát végezni? Cikksorozatunk első részében a három legnépszerűbb szak statisztikáinak jártunk utána.
Tóth Alexandra
A tavalyi sikereken felbuzdulva idén ismét indít ingyenes informatikai képzést a kormány. Szerdán indult a jelentkezés, de érdemes sietni, ugyanis most maximalizálva lett a résztvevők száma.
Eduline/MTI
Igen, jól látjátok, 2021-től nemcsak a jeles, hanem a jó minősítésű informatikaérettségik is számítanak.
Csik Veronika
Ösztöndíjak, tandíjfizetés, diákmunka – mindegyikhez kell egy bankszámla. Ha idén kezditek az egyetemet, a ponthatárhúzás után nemcsak albérletet/kolit kell keresnetek, hanem bankot is kell választanotok. Segítünk a legfontosabb szempontokkal, és azt is megmutatjuk, milyen kiadásokkal és bevételekkel számolhattok ősztől, és milyen appokkal tudjátok beosztani a pénzeteket.
Csik Veronika
A járási és kerületi hivatalok továbbra is várják a jelentkezőket - jelezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Eduline/MTI