Diákmunka helyett diákhitel - így vészelik át a járványt a diákok

A korlátozott munkalehetőségek miatt egyre többen kényszerülnek arra, hogy diákhitelt igényeljenek.

  • Eduline

A koronavírus miatt nehéz helyzetbe kerültek a diákok a munkaerőpiacon. 2019-hez képest mintegy 30 százalékkal csökkent a diákmunkák száma 2020-ban - mondta az InfoRádiónak Majzik Nándor, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet vezetője.

A járvány első hullámában szövetkezetektől és területektől függően 40-60, de akár 70 százalékos visszaeséseket is lehetett tapasztani. Mindez a május–júniusi időszakban lassan kezdett visszaépülni, és már a 80-90 százalékát is elérte a 2019-es szintnek. A második hullámban - novembertől - viszont ismét életbe léptek a szigorúbb korlátozások, ami megint 70-80 százalékos visszaesést hozott.

Ugyanakkor 2020-ban a vállalt munkaórák száma jelentősen megnőtt az előző évekhez képest. Míg korábban a diákok havi 40-50 órát vállaltak, addig ez a szám tavaly elérte a 70-80 órát is. A bérek kezdetben stagnáltak, mostanra viszont itt-ott csökkentek, mivel a vállalkozások is próbálják csökkenteni a kiadásaikat.

A diákmunkák visszaesése miatt egyre többen látnak kapaszkodót a diákhitelben. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, tavaly több mint 30 ezren igényelték hat hónap alatt a Diákhitelt Pluszt - 10-ből 9-en a legmagasabb összeget, azaz félmillió forintot igényeltek. Majzik Nándor megjegyezte, hiába szeretnének mindenkinek munkát biztosítani, jelenleg erre nincs mód, ezért egyértelmű az összefüggés a diákhitel iránti érdeklődés, illetve a felvételi összegek megugrása és a korlátozott munkalehetőség között.

Jó hír azonban a diákoknak, hogy a kormány döntése alapján újabb fél évig lehet igényelni a Diákhitel Pluszt. A részletekről itt írtunk korábban.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Kapronczai Balázs: Rövid távon biztosan marad a hit- és erkölcstan oktatásának jelenlegi rendszere

Átalakulhat-e a hit- és erkölcstan oktatása? Az elmúlt hetek szakmai vitáira hivatkozva erről kérdezte az oktatási kormányzatot a KDNP-s Máthé Zsuzsa. Kapronczai Balázs államtitkár válaszában egyértelművé tette: a kormány rövid távon nem tervezi átalakítani a jelenlegi rendszert, hosszú távon pedig társadalmi egyeztetés tárgya lehet.

„Mi nem az íróasztal mellől hoztuk ezeket a döntéseket” – megszavazta a parlament az iskolakezdési támogatást

Elfogadta az Országgyűlés az iskolakezdési támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit parlamenti vita előzött meg. Az ellenzék nehezményezte, hogy nincsenek jól meghatározva a jogosultsági feltételek és számos rászoruló család kimarad a támogatásból. A kormánypárt képviselői hangsúlyozták, hogy a támogatás szabályait szakmai egyeztetések alapján dolgozták ki, a rendszer nem tökéletes, de lehet rajta fejleszteni.