Még újabb fél évig lehet majd igényelni a Diákhitel Pluszt

A kormány döntése alapján fél évvel, 2021. június 31-ig kitolódik a május 1-jétől elérhető szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Plusz igénylési határideje.

  • Eduline/MTI

Az eddigi adatok szerint hat hónap alatt több mint 30 ezren igényelték - az első pár napban már több százan -, jellemzően a maximális, félmillió forintos összeget.

Felmérek alapján a hallgatók fele a lakhatására fordítja az igényelt hitelt, de egyre növekvő arányban tekintenek biztonsági tartalékként is a felvett összegre.

Kik vehetik igénybe a támogatást?

Olyan, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező magyar állampolgár, maximum félmillió forint összegben, aki még nem töltötte be az 55. életévét. Az igényelt összeget egy összegben folyósítják és ha igényeltétek, egy év türelmi idő után legfeljebb 5 éven belül vissza kell fizetni.

A bevezetett támogatásról itt írtunk bővebben.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.

Megválasztották a HÖOK új elnökét

Az új elnök programjának középpontjában a hallgatói érdekképviselet megerősítése, az egyetemek közötti együttműködés fejlesztése, valamint a felsőoktatás előtt álló változásokra való felkészülés áll.