Százévesen kapott "óvodai behívót" egy svéd nő

Írásbeli felszólítást kapott egy százéves svéd nő, hogy időben gondoskodjon magának helyről - a községi óvodában.

  • MTI

Írásbeli felszólítást kapott egy százéves svéd nő, hogy időben gondoskodjon magának helyről - a községi óvodában. A kezdeti zavarodottság után mindenki jót nevetett az eseten - mondta el az Eskilstunában élő nő lánya az Eskilstuna Kuriren című helyi lapnak.

A községi önkormányzat azzal magyarázta a tévedést, hogy feltehetőleg nem ellenőrizték, melyik évszázadra "vonatkozik"a címzett születési dátuma. Afölött a tény fölött is elsiklott a hivatalnokok figyelme, hogy a nő már egy ideje a községi öregek otthonának a lakója.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.