Ilyen lesz az iskolai menza 2015-től: semmi cukor, zsír és szénsavas üdítő

Január 1-jén lép hatályba a közétkeztetésről szóló rendelet, amely részletesen szabályozza a többi között az iskolai menzákon, kórházakban adandó ételek elkészítését és tápanyagtartalmát.

  • MTI
Stiller Ákos

Az emberi erőforrások minisztere által jegyzett, tavaly májusban megjelent jogszabály eredetileg 2014 szeptemberétől lépett volna életbe, de ezt januárra halasztották, mert több jelzés érkezett a közétkeztetés résztvevőitől, hogy szerződéseik, alapanyag-beszerzéseik miatt nem elegendő a felkészülési idő.

A rendelet értelmében tilos egyebek mellett a szénsavas vagy cukrozott üdítő, valamint a magas zsírtartalmú húskészítmény felhasználása. Rögzítették azt is, hogy a közétkeztetésben nem tehetnek az asztalra só- és cukortartót, és előírták, hogy fokozatosan csökkenteni kell a napi bevitt só mennyiségét.

A jogszabály rögzíti az étrendtervezés szabályait, például, hogy az egymást követő kétszer tíz élelmezési nap főétkezéseiben egy ételsor csak egy alkalommal fordulhat elő. Állati eredetű fehérjeforrást minden főétkezésnek, bölcsődei étkeztetés esetén az egyik kisétkezésnek is tartalmaznia kell.

A felhasználási előírások, korlátozások és tilalmak szerint az italként kínált tejhez nem adható cukor, és a tea is csak meghatározott mértékben tartalmazhat hozzáadott cukrot. A szükséges folyadék az étkezések között ivóvíz, illetve ásványvíz lehet. A rendelet értelmében tejföl és tejszín kizárólag ételkészítéshez használható fel, bölcsődei étkeztetésben pedig nem adhatnak bő zsiradékban sült ételt.

A közétkeztetésben nem lehet felhasználni sótartalmú ételport, leveskockát, ételízesítő krémeket, pasztákat "állományjavításon vagy ételízesítésen kívüli célra". Nem adható továbbá 30 százaléknál magasabb zsírtartalmú, a 15 évesnél fiatalabbak számára 23 százaléknál magasabb zsírtartalmú húskészítmény. Az 1-3 éves és a 4-6 éves korcsoportok számára készített ételekhez sertés- és baromfizsírt sem lehet felhasználni.

A rendelet előírja azt is, hogy a közétkeztetőnek az étlapon fel kell tüntetnie minden étkezés energia-, zsír-, telített zsírsav-, fehérje-, szénhidrát-, cukor-, illetve sótartalmát, valamint az élelmiszerek jelöléséről szóló miniszteri rendeletben meghatározott allergén összetevőket.

Részletesen rögzíti továbbá a diétás étkeztetés szabályait, az ételek elkészítésének személyi feltételeit, valamint a közétkeztetési rendelet hatósági ellenőrzését is. Az átmeneti rendelkezések között szerepel, hogy a közétkeztetésben a napi bevitt sómennyiséget 2020-ig az előző évi mennyiséghez képest - a különböző célértékek eléréséig - legalább 10 százalékkal kell csökkenteni.

A közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló miniszteri rendelet hatálya valamennyi közétkeztetési szolgáltatást nyújtó szervre, szervezetre, gazdasági társaságra, természetes személyre továbbá a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerinti nevelési-oktatási, a szociális alapszolgáltatásokat és szakosított ellátásokat, illetve a gyermekjóléti alapellátást és a gyermekvédelmi szakellátást biztosító, valamint a fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézményekre is kiterjed.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Pukli István: A tankönyvek csak akkor fejlődnek, ha a pedagógus választhat

Miközben a skandináv országokban a tankönyv már nem egy papíralapú tárgy, hanem egy mesterséges intelligenciával támogatott, dinamikus EdTech-platform, addig Magyarországon még mindig 1998 logikája szerint vitatkozunk az oktatásról. A hazai tankönyvpiac 2010-es évekbeli államosítása és centralizációja nemcsak a választás szabadságát vette el a pedagógusoktól, hanem hosszú távon a hazai oktatási innovációt is gúzsba kötötte. Pukli István írása.

Négy évre szóló, 45 milliárdos tankönyvszerződést kötött a Kello – kérdés, meddig marad a jelenlegi tankönyvpiac

A következő négy évben is az Alföldi Nyomda készítheti és szállíthatja a tankönyveket, miután a tankönyvellátásért felelős cég újabb hosszú távú szerződést kötött a nyomdával. A mostani, 45 milliárd forintos keretösszeg jelentősen meghaladja a korábbi tenderek értékét: a 2020-as közbeszerzés még 20,8 milliárd forintról szólt.

Miskolci Egyetem rektora: „A modellváltás nem egy nukleáris csodafegyver, ami gyógyírt jelentett volna a felsőoktatás sok évtizedes problémáira”

A Miskolci Egyetem rektora szerint a 2020-2021-es átalakítás „vitathatatlanul egy túlpolitizált környezetben ment végbe”, de szerinte hiba lenne teljesen visszafordítani a rendszert. Horváth Zita úgy látja, hogy az elmúlt években az egyetemek pénzügyi mozgástere jelentősen nőtt, ugyanakkor az autonómia kérdése továbbra is rendezetlen maradt.

„Fontos a testnevelés, de nem ebben a formában” – Lannert Judit szerint nőtt a túlsúlyos gyerekek száma a heti öt tesióra bevezetése óta

„Célellentétes” lett a mindennapos testnevelés jelenlegi rendszere Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter szerint. Parlamenti bizottsági meghallgatásán arról beszélt, hogy bár a mozgás fontossága nem kérdés, a heti öt kötelező tesióra nem hozta meg a kívánt eredményeket, sőt a gyermekkori túlsúly problémája is súlyosbodott az elmúlt években.