Plusz egy év ovi: ma éjfélkor lejár a határidő

Már csak pár óra áll a szülők rendelkezésére, hogy döntsenek gyerekük iskolakezdéséről: a tankötelezettség kezdő időpontjának halasztására vagy – kivételes esetben – korábbi megkezdésére vonatkozó kérelmeket legkésőbb 2026. január 19-én, éjfélig lehet benyújtani.

A halasztás azoknál a gyerekeknél kezdeményezhető, akik a következő tanévben válnának tankötelessé, vagyis 2019. szeptember 1. és 2020. augusztus 31. között születtek. A korábbi iskolakezdés lehetősége pedig a még nem tanköteles, 2020. szeptember 1. és 2021. augusztus 31. között született gyerekek esetében áll fenn.

Mit kell tartalmaznia a plusz egy év ovi kérelmének?

A benyújtott kérelmekről – szükség esetén a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat bevonásával – a hivatal dönt, a hatályos jogszabályok alapján.

Az iskolakezdés kérdése nem véletlenül vált egyre hangsúlyosabbá az elmúlt években. Az adatok szerint legalább ötezer kisgyereknek kellett megismételnie az első osztályt az utóbbi időszakban. Az évismétlések aránya különösen az elsősök körében kiugró: 2021 és 2024 között 4–5 százalék között mozgott, a 2022/2023-as tanévben pedig elérte az 5,2 százalékot. A 2024/2025-ös és a 2025/2026-os tanévben is 4,5 százalék volt ez az arány.

Ezzel szemben a felsőbb évfolyamokon az évismétlők aránya jóval alacsonyabb, mindössze 0,7–1,9 százalék között alakul.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.