szerző:
Kurucz Tünde
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Elmagyarázzuk, hogy van-e esélyetek, ha a lista 40. vagy csak 56. helyén álltok.

A középiskolák már elkezdték nyilvánosságra hozni az ideiglenes felvételi jegyzéküket, ami gyakorlatilag egy hosszú lista, ahol a minden jelentkező szerepel, aki az intézmény adott szakjára szeretne bekerülni.

Ha szeretnétek megtudni, hogy mennyi az esélyetek, nézzétek meg a felvételi tájékoztatóban, hogy a tanulmányi területre hány helyet hirdetett meg a középiskola.

Ha a sorban előrébb vagytok, mint amennyi helyre vesznek fel diákokat, akkor megnyugodhattok, de ha valamivel hátrébb, akkor sincsen veszve semmi.

Központi írásbeli 2025

Ha például a középiskolában 35 helyet hirdettek meg, és csak a 40. vagy az 56. helyen álltok, akkor is bejuthattok, hiszen nem tudni, hogy az előttetek álló hányadik helyen jelölte meg az adott intézmény adott tanulmányi területét.

Ha csak sokadiknak, és más helyre megy, akkor kiesik majd előttetek a listából. (Általánosságban elmondható, hogy körülbelül a meghirdetett helyek másfél-kétszerésénél van nagyobb esélyetek.)

Ha viszont ebben az esetben csak a 89. helyen álltok, akkor nagy eséllyel nem kerültök be.