Megfenyegette a pedagógust az igazgató, miután elárulta, hogyan hamisítják az adatokat a KRÉTÁ-ban

Egy szigetszentmiklósi iskola azzal került a köztudatba, hogy az elektronikus napló meghamisításával leplezik az egyre súlyosbodó tanárhiányt az intézményben.

  • Tornyos Kata

November hetedikén írtuk meg, hogy a KRÉTA meghamisításával leplezik a tanárhiányt: "Az adatok hamisak. Minden úgy van elkönyvelve a KRÉTA-rendszerben, mintha ez teljesen rendben volna és minden szakszerűen lenne megtartva. Ennek ellenére nagyon sok óra elmarad, vagy csak felügyelet van az órán" - számolt be róla az RTL Híradónak egy szigetszentmiklósi iskola egyik tanára.

A nyilatkozata után az iskola igazgatója tantestületi értekezletet hívott össze és megpróbált nyomást gyakorolni rájuk – derült ki az RTL Híradóból.

"Megfenyegette a tanárokat, azt mondta, hogy az RTL kiadta a tankerületnek az anonim nyilatkozó nevét"

– mondta a pedagógus. A Híradó kiemelte, hogy soha nem árulják el forrásaik nevét, ezzel kapcsolatban az iskola igazgatóját is felkeresték, de nem kaptak választ. A Belügyminisztériumtól megkérdezték, hogy indítottak-e vizsgálatot az ügyben, de tőlük sem érkezett válasz.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint ha egy tanár panaszt szeretne tenni, akkor inkább hagyja ki az iskola és a tankerület vezetőjét is, mert nekik közvetlen szerepük lehet az adatok kozmetikázásában. Érdemesebb a Klebelsberg Központhoz fordulni, de Gosztonyi Gábor, a szervezet alelnöke szerint sok jóra így sem számíthatnak: ha nincs írásos bizonyíték a történtekről, akkor hamarabb rúgják ki a panaszt tevő pedagógust, mint hogy felelősségre vonnák a hamisításra utasítást adó vezetőket.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője szerint az eset nem egyedülálló. A szakszervezetet a Híradó megjelenése óta egyre többen keresik fel azért, hogy hasonló gyakorlatról számoljanak be. Egy Pest megyei pedagógus szerint például abban az intézményben, ahol ő dolgozik, akkor is szakszerű helyettesítést írnak ki, ha valójában nem szakos tanár megy be az órára, az év elején pedig az az utasítás érkezett, hogy amennyiben bemegy valaki helyettesíteni, ne azt írja be a naplóba, hogy felügyelet, hanem azt, hogy "gyakorlás".

 

 

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.