Dániában takarít a diáktüntetések egykori vezéralakja

Pukli István a gyerekei érdekében döntött az országváltás mellett.

A Teleki Blanka Gimnázium egykori  igazgatója, a Tanítanék Mozgalom vezéralakja még a 2016-os diáktüntetések idején vált ismertté. Később otthagyta az oktatást, és felhagyott a közéleti szerepvállalással is.

"Mindenkinek a saját családja a legfontosabb. A pedagógusoknak is fel kell ezt ismerniük. Rengeteg olyan állás van, amiért több pénzt fizetnek, mint a tanításért” - nyilatkozta a Magyar Hangnak.

Pukli hozzátette, hogy 44 évesen a feleségével közösen döntöttek úgy, hogy a három gyerekük érdekében külföldre költöznek.

Azt akartuk, hogy minőségi oktatáshoz jussanak, és ezért bármilyen árat hajlandók vagyunk megfizetni.

- mondta az egykori pedagógus, aki számára mindegy mi a munkája - jelenleg Dániában takarít - csak azt szeretné, ha a gyerekeinek esélye lenne egy normális felnőttkorra. Az országváltás nem volt nehéz számukra, miután megérett bennük az elhatározás, de tény, hogy vannak nehezebb pillanatok.

 

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.