Státusztörvény: ebben a tankerületben mondott fel a legtöbb pedagógus

A legtöbben az érintett tankerületben a legtöbben a státusztörvény miatt mondtak fel.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kikérte a tankerületekttől az adatokat, hogy lássák, hol mennyi pedagógus vagy iskolai dolgozó hagyta ott a munkahelyét 2023 januárja óta. Egyedül a Külső-Pesti Tankerületi Központtól nem kaptak adatokat - derül ki az RTL Híradóból.

Rétvári Bence államtitkár október elején úgy fogalmazott, hogy 1205 pedagógus döntött úgy, hogy elhagyja a pályát az új jogállás, vagyis a státusztörvény miatt. Nagy Erzsébet PDSZ-ügyvivő szerint azonban ha az összes iskolai dolgozót is nézzük, akkor 2150-en mondtak fel.

A PDSZ által bekért adatok szerint a legtöbben a Közép-Pesti Tankerületet hagyták ott: csak szeptemberben státusztörvény miatt 103 pedagógus mondott fel. Január óta pedig összesen 160-an álltak fel. Ebben benne vannak azok is, akik nem pedagógusként dolgoztak a tankerületben, hanem pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként.

A Belső-Pesti Tankerületben sem sokkal jobb a helyzet: a státusztörvény miatt 41 pedagógus és 115 iskolai dolgozó állt fel. Vidéken pedig az Érdi Tankerületben a legrosszabb a helyzet: szeptemberben 47 tanár mondott fel.

Összességében a budapesti iskolákban 2023 eleje óta 647 dolgozó adta be felmondását. Csak szeptemberben 319 tanár távozott.

A Belügyminisztérium ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az új státuszt a pedagógusok 99 százaléka elfogadta.

 

 

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.