Jogosítvány: percre pontos adminisztrációt kell vezetni az oktatóknak

Az oktatók szerint ezért lehetetlen feladat az órák tűpontos dokumentációja.

  • Eduline

A járművezetők képzéséért felelős Közlekedési Alkalmassági Vizsgaközpont Nonprofit Kft. szeptembertől új adminisztrációs kötelezettséget vezetett be az oktatók számára, amelynek egyik része, hogy a megtartandó órákat előre kell bejelenteni elektronikusan. Az adminisztrációban szerepelnie kell: hogy ki vezet (minden fontos adatával együtt), milyen rendszámú autót. Az időpont mellett fel kell tüntetniük, hogy házszámra pontosan mi az indulási-és az érkezési  hely – írja a változásokról szóló cikkében a Totalcar.

A változás célja, amit ugyan értenek az oktatók, hogy visszaszorítsák a a visszaéléseket, de a mostani felesleges adminisztrációval nem azt érik el, hogy a tanuló sofőrök valóban vezetéssel töltsék at időt. Az oktatók úgy fogalmaztak, hogy a közúti forgalom miatt nem igazán életszerű, hogy percre pontosan tudjanak tervezni. Eddig belefért, hogy ha úgy alakult, megbeszélték a tanítványukkal, hogy 1-2 villamosmegállóval arrébb találkozzanak, vagy fél órával később végezzenek

Bár az új rendszer indulása szeptember 4-e volt, de még nem látta senki. Az oktatók hivatalos tájékoztatást is csak néhány nappal ezelőtt kaptak. Jelenleg egyébként az oktatás nem, de a digitális átállás miatt a vizsgára jelentkezések például szünetelnek.

Az ingyenes jogosítványszerzésről ebben a cikkünkben olvashattok.

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.