Attól, hogy minden évben kultúrharcot csinálunk a halloweenből itthon, még nem lesz kevésbé népszerű

A napokban görgettem a Facebookot, és szembejött velem a Hajdúdorogi Apák Egyesületének egyik friss bejegyzése, amelyben a szervezet elnöke, Tóth Lóránt görögkatolikus pap egy helyi halloweeni program kapcsán fogalmazta meg fenntartásait. Szerinte ugyanis meglehetősen aggályos, „amikor egy gyermekprogram meghatározó jelképeivé a boszorkányok, kísértetek és rémisztő alakok válnak”, a lelki veszély pedig ott kezdődik, „ha a gonoszt vonzóvá tesszük, az okkult gyakorlatokat ártatlan játékként kezeljük”.

Félreértés ne essék, teljesen megértem, hogy egy vallásos család számára bizonyos jelképeknek egészen más jelentésük lehet, mint azoknak, akik egyszerűen csak egy jelmezes programnak tartják a halloweent, mégis nehezen tudom elképzelni, hogy egy ijesztő, ötletes maskara önmagában bárkit is eltávolítana a keresztény értékektől.

Azt sem érzem különösebben megalapozottnak, amikor valaki nem vallási megfontolásból, hanem a magyar hagyományok védelmében démonizálja a halloweent, mintha a jelmezes bulik miatt egyre kevesebben emlékeznének meg az elhunyt szeretteikről. Már csak azért sem, mert nem hiszem, hogy a saját hagyományaink megőrzésének az lenne a megoldókulcsa, hogy távol tartjuk magunktól a más kultúrákból érkező szokásokat. Egyáltalán lehetséges ilyesmi egy olyan korban, amikor a világ minden tájáról ömlenek ránk a legkülönfélébb kulturális tartalmak – és nemcsak október 31-én, hanem az év további 364 napján is?

Mindezt úgy, hogy engem személy szerint hidegen hagynak a töklámpás figurák, műpókok, csontvázas dekorációk meg az egyéb felesleges horrorkellékek, amelyeket az üzletek próbálnak ránk sózni, és az is biztos, hogy idén sem fogom magam vámpírnak sminkelni.

De tudjátok mit? Szerintem ez mégis egy szuper dolog. Mert ha egy pillanatra eltekintünk ettől a fogyasztásra ösztönző felhajtástól, akkor azért mégiscsak arról van szó, hogy a gyerekek kapnak egy újabb alkalmat arra, hogy annak öltözzenek be, akinek vagy aminek csak szeretnének, együtt szórakozzanak a barátaikkal, édességet gyűjtsenek, és közben szabadjára engedjék a kreativitásukat. Van mit várniuk, van mire készülődniük, van miből élményeket gyűjteniük.

Arról nem is beszélve, hogy a mindenszentek és a halottak napja a kisebb gyerekek számára sokkal nehezebben átélhető ünnepek, hiszen az elmúlást– vagy éppenséggel a jelentését – életkorukból adódóan még nem feltétlenül tudják értelmezni. Viszont egy kis borzongással megfűszerezett halloweeni mulatság akár arra is jó alkalmat adhat, hogy a maguk módján ismerkedjenek a halandósággal, és kérdéseket tegyenek fel róla. Ettől függetlenül a saját kis nyelvükön lehet beszélgetni velük a halálról és a gyászról, illetve be lehet őket vonni a családi megemlékezésekbe – egyszerűen csak másról szól a kettő, és szerintem teljesen rendben van, ha egy gyerek mindkettőnek részese.

Ma már itthon is egyre több helyi közösség, utca vagy lakópark szervez közös cukorkagyűjtést október 31-én, ami sokak számára még mindig szokatlan lehet - és ebben igazuk is van, hiszen valóban nem egy klasszikus magyar hagyományról beszélünk. Csakhogy akkor már az amerikai filmekből ismert, egyenpólós, egész hétvégén át tartó lány- és legénybúcsúk sem azok, ahogyan az sem, hogy a decemberi céges bulin a csúnya karácsonyi pulcsi a dress code. És ha már a halloween ekkora mumus, azzal miért nincs baj, hogy mi, felnőttek a Black Fridayre időzítjük a plazmatévé-vásárlást?

Egy ilyen cukorkagyűjtésnek ráadásul lehet egy egészen szerethető, közösségformáló hozadéka is: a gyerekek nemcsak a saját barátaikkal találkoznak, hanem megismerhetik azokat is, akikkel egyébként legfeljebb a játszótéren futnak össze, a szülők pedig talán végre nemcsak köszönnek egymásnak a lépcsőházban vagy a parkban, hanem beszélgetnek is egy kicsit.

És talán azt sem ártana mostanra elfogadni, hogy a hagyományok nem örökre kőbe vésett, merev szabályok, amelyeket egyszer valaki lefektetett, és onnantól minden nemzedéknek papírforma szerint ugyanúgy kell követnie. Vannak szokások, amelyek idővel kikopnak a mindennapjainkból, mások pedig meghonosodnak, akár tetszik ez nekünk, akár nem.