Mától a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium 28 tanára is "gördülő" sztrájkba kezd

A VIII. kerületi Vörösmarty Mihály Gimnázium tanárai is csatlakoztak a tiltakozáshoz.

  • Eduline

A 28 aláíró tanár november 28-tól vesz részt a más iskolákban is meghirdetett gördülő sztrájkban. Hozzáteszik, amint a 9 követelésük végrehajtását megkezdik, azonnal felfüggesztik az akciót.

A tanárok a tiltakozással azt szeretnék felhívni a figyelmet az oktatás problémáira, úgy gondolják, nem maradt más választásuk, mint

újra és újra jelezni, hogy nagy a baj.

Az akciót a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium és a Brassó Utcai Általános iskola indított. Hozzájuk azonban csatlakozott már az Eötvös József Gimnázium harminchat tanára, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumának huszonöt tanára is.

 

Hozzászólások

„A lelkesedés és a bizalmatlanság furcsa elegye van a fiatalokban” – ezt tapasztalja az oktatási tárca párbeszédért felelős vezetője

Van, aki húszoldalas, kidolgozott javaslattal érkezik, mások attól tartanak, hogy az egész csak „látványpékség” vagy „youthwashing”. Kaderják Anita, az oktatási minisztérium társadalmi párbeszédért és részvételért felelős főosztályvezetője szerint önmagában az, hogy a diákok elmondhatják a véleményüket, még csak a nulladik lépés. A bizalomhoz az kell, hogy lássák, mi változik a javaslataik hatására.

„Abszurd hungarikum, hogy egy diáknak ma sokszor nehezebb bekerülnie egy úgynevezett elitgimnáziumba, mint néhány évvel később egy színvonalas egyetemre”

A hatosztályos gimnázium rengeteg lehetőséget ad a tehetséges gyerekeknek, a felvételik körül kialakult harc és az igazságtalan rendszer viszont komoly gond – véli Molnár Péter, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója. Szerinte az iskolája ugyan a jelenlegi helyzet egyik nyertese, de a rendszer így is sok tehetséges gyereket hagy cserben.