Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
A komoly rezsiköltségek miatt felvetődött a három-négy napos tanítási hét ötlete a szigetországban, azonban a kormány szerint ez nem jó irány.
Ahogy írtunk róla, a jelentősen emelkedő rezsiköltségek és a tanári fizetések emelése miatt Nagy-Britanniában válságtanácskozásokat tartanak. Egy essexi középiskola igazgatója úgy nyilatkozott, hogy egyelőre néhány iskola tervez három-négy napos hetet, de a jövőben ez általánossá válhat, mert a költségek jóval gyorsabban nőnek, mint az oktatásnak jutó pénzek.
Ere reagálva a brit kormány most felhívta az iskolák figyelmét, inkább ne tervezzenek a rövidebb tanítási héttel – írja a BBC. Az oktatási minisztérium közölte: elvárják, hogy minden iskola reggeltől és délutánig nyitva legyen, a hét öt napján, hozzátéve, szerintük az iskolalátogatás alapvetően "létfontosságú a gyerekek oktatásához, fejlődéséhez és jólétéhez".
Angliában egyébként a helyi hatóságok által fenntartott iskolákat törvény kötelezi arra, hogy évente 190 napig legyenek nyitva, ami egy 38 hetes tanévben heti öt tanítási napot jelent. Ez a szabály nem vonatkozik viszont az akadémiákra, de a kormány útmutatása alapján az ötnapos tanítási hetet náluk is elvárják.
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.