Több ezer tanár érzi megalázónak a minősítést, inkább műkörmösnek, asztalosnak, cukrásznak tanulnak

Rengeteg tanár és tanító várja, hogy a minősítési rendszer megszűnjön, több tízezren nem töltötték fel a portfóliójukat.

  • Eduline

„Pedagógus vagyok, egyike azoknak, akik nem fognak portfóliót írni. Mégpedig azért nem fogunk sokan portfóliót írni, mert méltánytalannak tartjuk ezt az eljárásrendet, amelyet önök ránk kényszerítettek” – mondja egy szeptember elején nyilvánosságra hozott videóban Neubauer Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete Győr-Moson-Sopron megyei elnöke. A 24.hu azt írja, ő az első gyakorló tanár, aki arccal és névvel állt ki a nyilvánosság elé a pedagógus-életpályamodell ellen tiltakozva.

A pedagógus – aki korábban az Eduline-nak is nyilatkozott a települési kisiskolák között ingázó tanárokról – már a negyedik diplomáját kapta kézhez, ezért méltatlannak tartja, hogy igazolnia kell az alkalmasságát.

„Megzsarolnak, hiszen elveszítem mind a négy diplomám értékét azzal, hogy önök úgy döntenek, hogy egy olyan rendszer minősítése szükséges ahhoz, hogy én tanítsak, ami erre a minősítésre alkalmatlan. Minősíteni minősít, de sohasem azt a képet nyújtja, amely a valóság” – teszi hozzá.

Neubauer Tamás úgy látja, rengetegen várnak arra, hogy ez az eljárásrendszer megszűnjön, nem véletlen, hogy több tízezren nem töltötték fel a portfóliójukat.

Márpedig az életpályamodell értelmében minden pedagógusnak át kell esnie legalább egy minősítésen 2022-ig, kivéve azokat, akiknek a rendszer bevezetésekor maximum tíz évük volt hátra a nyugdíjig. Ha valaki a határidőn belül nem éri el a pedagógus II. fokozatot, egyszer ismételhet, ám ha ez is sikertelenül zárul, akkor az értesítést követő tizedik napon megszűnik a közalkalmazotti jogviszonya.

A tantestületekben van, aki úgy döntött, ilyen áron nem marad a pályán, a 24.hu azt írja, van, aki cukrásznak, műkörmösnek vagy asztalosnak tanul.

 

Hozzászólások

Totyik Tamás: kihívás elé állítja az iskolákat az alsós javaslatcsomag a 2026/2027-es tanévben

35 perces tanóra, kevesebb házi feladat és a diákok szöveges értékelése - csak néhány olyan intézkedés, melyet bevezethetnek alsóban az iskolák a szeptember elsején kezdődő 2026/2027-es tanévben. Totyik Tamás, Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint az oktatási minisztérium új intézkedéscsomagja több olyan gyakorlatot legalizál, amelyet a tanárok eddig is alkalmaztak. Ugyanakkor többek között a diákok szöveges értékelése, a csengetési rend átalakítása nem lesz egyszerű feladat.

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu