Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Egyre több ország dönt a szigorítások mellett, így igyekeznek a legbiztonságosabbá tenni a szeptemberi tanévkezdést.
Egyre több külföldi ország szigorít a követekző tanév előtt. Korábban beszámoltunk arról, hogy Lettországban csak oltási igazolvánnyal vagy negatív teszttel tanulhatnak a diákok szeptembertől. Az ország szakértői szerint a tanárok 80%-át be kellene oltani ahhoz, hogy biztosítható legyen a biztonságos oktatás, ez a szám azonban még csak a 67%-ot érte el. A kötelező oltás miatt nagyjából ezer tanár távozhat az állami oktatási rendszerből.
Ausztriában is szigorításokkal készülnek, a kötelező maszkviselés mellett az iskola első két hetében rendszeres PCR-tesztekkel is szűrik majd a diákokat. Az ezt következő hetekben már csak azokat tesztelik majd heti három alkalommal, akik még nem kapták meg a vakcinát.
Franciaországban is kötelező maszkviselés lesz érvényben az intézményekben. Ezen felül, a be nem oltott 12-17 éveseknek otthon kell maradniuk abban az esetben, ha kontaktszemélyek, és online kell folytatniuk az oktatást. A beoltottak viszont akkor is bejárhatnak az iskolába, ha fertőzött közelébe kerültek. Az osztályokat viszont egyetlen fertőzött esetén azonnal be fogják zárni.
Olaszországban az egyetemi hallgatók és oktatók csak védettségi igazolással léphetnek be az intézményekbe szeptembertől. A tanárok és a diákok öt napi türelmi időt kapnak az igazolás beszerzésére, ezután felfüggesztik őket állásukból, illetve igazolatlan hiányzónak számítanak.
Amerikában államonként változó, milyen rendelkezésekre számíthatnak a diákok, ha megkezdődik az oktatás. A Los Angeles Times-ból kiderül, hogy Los Angelesben heti koronavírus-tesztek várnak valamennyi iskolai dolgozóra és diákra, oltottsági státuszuktól függetlenül. A családok ugyanakkor dönthetnek úgy, hogy nem küldik iskolába gyermeküket, hogy online formában, otthonról folytassák a tanulást. Floridában enyhébb szabályozások vonatkoznak az iskolákra, itt a szülők joga eldönteni, hogy gyermekük viseljen-e maszkot az iskola falain belül - írja a Reuters.
Itthon sem túl biztató a helyzet
Nálunk a minisztérium jelenléti oktatással tervez, a diákok oltása azonban nem halad a tervezett szerint. Augusztus végén kezdődhet a 12-18 évesek oltása, ez a szakemberek szerint már egy megkésett időpont. Ők ugyanis úgy gondolják, a diákok oltását már június végén meg kellett volna kezdeni, hogy szeptemberben biztonságosan indulhasson a tanév. A 16-18 év közöttiek már május óta reigsztrálhatnak oltásra, a 12-15 éves korosztályba pedig 400 ezer diák tartozik, ők kaphatják meg hamarosan első Pfizer oltásukat. A kisiskolások oltási programja egyelőre még nem kezdődött el.
Az oltásra regisztráltak száma adhat okot némi aggodalomra, ugyanis az Operatív Törzs múlt havi jelentése arról számolt be, hogy mindössze a korosztály közel 15%-a igényelte az oltást. Az azonban mindenképp jó hír, hogy a tanárok átoltottsága már 90% feletti.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.