Fontos infók a központi felvételiről, amit minden általános iskolásnak tudnia kell

Hamarosan beindul a középiskolai felvételi: az iskolák már nyilvánosságra hozták a 2021-es tájékoztatójukat és hamarosan az is kiderül, hol vizsgázhattok januárban. De mi vár még a felvételizőkre és szüleikre? Összeszedtük a legfontosabb és leghasznosabb infókat.

  • Eduline

Már elérhetőek a felvételi tájékoztatók az iskolák oldalán. A középfokú iskolák közzétették az oldalaikon a 2021-ben induló osztályok listáját és rögzítették a felvételi eljárásuk rendjét tartalmazó felvételi tájékoztatójukat is.

Mi a következő lépés?

Magyar Közlöny

Miután nyilvánosságra hozták a tájékoztatót az iskolák legkésőbb a hónap végéig tájékoztatnia kell benneteket a felvételi eljárás rendjéről. Valamint  a kisebbeknek is tájékoztatást kell adniuk - a hetedik évfolyamosok szüleit arról kell informálni, hogy gyermekük iskoláztatásával kapcsolatos kérdésben a szülőknek közösen kell dönteniük, valamint arról, hogy ha az iskolaválasztással kapcsolatban a szülők, vagy a szülő és a gyermek között vita van, annak eldöntése a gyámhatóság hatáskörébe tartozik, és gyermekük felvételi lapjait az általános iskolának a gyámhatósági döntés szerint kell továbbítania.

Azt követően november közepéig mindenki megtudja azt is, hogy hol vizsgázhat majd januárban, ugyanis az Oktatási Hivatal közzéteszi a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumi központi írásbeli felvételi vizsgát szervező gimnáziumok, továbbá a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények jegyzékét.

A legfontosabb azonban, amit minden felvételiző általános iskolásnak tudnia kell az 2021. január 23. 10 óra és 2021. január 28. 14 óra, ugyanis ebben az időpontban lesz a központi írásbeli felvételi vizsga és a pótló központi írásbeli felvételi vizsga.

A teljes középiskolai felvételi menetét itt nézhetitek át.

Mikor lesz a 2021-es központi középiskolai felvételi?

Mik a legfontosabb határidők, meddig lehet majd jelentkezni és mikor lesznek az írásbelik? Összeszedtük, mire számíthattok a következő hónapokban.

Melyik suli legyen? Fontos kérdés a középiskolai felvételi kapcsán. Számos tényezőt kell figyelembe venni, hogy tényleg olyan iskolát sikerüljön választani, ami a legjobb a ti szempontotokból. Van, aki már régen tudja, hogy hova szeretne bekerülni, de van, akinek még nem sikerült dönteni. Itt arról olvashattok, miért érdemes középiskolai nyíltnapra menni, itt pedig abban segítünk, hogy mi alapján érdemes középiskolát választani.

Sokszor a rangsorok is segítenek a döntésben. A HVG összesített, 2021-es listájában az ELTE gyakorló iskolája, a budapesti Radnóti Gimnázium végzett az élen. A vidéki gimnáziumok közül a veszprémi Lovassy László Gimnázium, a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium vezeti a HVG 2020-as középiskolai rangsorát. Az egyházi gimnáziumok rangsorát az idén is a budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium vezeti, a második helyet pedig az előző évhez hasonlóan szintén a budapesti Piarista Gimnázium foglalja el. Harmadik helyre azonban felkúszott egy gödöllői suli is. A legjobb alapítványi iskola pedig idén is a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola lett, de a top ötbe egy bajai és egy győri intézmény is bekerült. Kéttannyelvű sulit választanátok? Itt nézhetitek meg a 2021-es ranmgsorukat.

A középiskolai felvételivel kapcsolatos további cikkeinket itt olvashatjátok. A 2020/2021-es tanév legfontosabb dátumait pedig itt találjátok.

Középiskolai felvételi jelentkezés lépésről lépésre nyolcadikasoknak

Elindult a középiskolai felvételi szezon, a középiskolák már nyilvánosságra hozták a 2021. szeptemberében induló osztályok listáját és a felvételi tájékoztatót. Megnéztük, hogy mi a jelentkezés menete a nyolcadik osztályos tanulóknak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Így alakul át az alsó tagozatos oktatás: konkrét teendőlistát kaptak az iskolák

35 perces tanórák, kevesebb házi feladat és hosszabb szünetek jöhetnek alsó tagozatban. Az oktatási tárca javaslatcsomagot küldött az iskoláknak, amely többek között rugalmasabb óraszervezést, mindennapos mesét, több mozgást és iskolán kívüli programot, illetve a délutáni foglalkozások átalakítását is tartalmazza. Az ajánlások mellé konkrét intézményi teendőket is meghatároztak.

Mi lesz az érettségizőkkel, ha sztrájkolnak a tanárok? – a köznevelési törvényről vitáztak a parlamentben

A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.

Ádám Zoltán reagált az őt kirúgó rektorhelyettes lemondására: „Nem volt nála gyűlöltebb és rettegettebb ember a Corvinuson”

Élesen reagált Ádám Zoltán, a Corvinus korábban elbocsátott oktatója arra, hogy Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes a tanév végével lemond posztjáról és távozik az egyetemről. Ádám szerint Szabó az egyetemvezetés egyik „legkompromittáltabb” tagja volt, és úgy véli, távozása összefügghet azzal, hogy a Corvinus vezetése már a KEKVA-rendszer utáni időszakra készül.

@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu

Mi a baj a 8 osztályos általános iskolával, és mi jöhet helyette?

A kisiskolák tanárhiánya és a kisgimnáziumok elitképzővé válása nem elszigetelt hibák, hanem a jelenlegi oktatási szerkezet „erővonalai”, amelyek a rendszer gyökeres reformjáért kiáltanak Dr. Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus, egyetemi tanár szerint.