Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Ma jelent meg a HVG kiadványa az ország száz legjobb gimnáziumáról, mely több kategória szerint rangsorolja a legjobb gimnáziumokat.
A tavalyi rangsortól eltérően a 2021-es listában nem a budapesti Fazekas Gyakorló Gimnázium lett az első, évek után újra az ELTE gyakorló iskolája, a budapesti Radnóti Gimnázium végzett az élen.
A legjobb iskolák teljes, TOP 10-es listáját a hvg360-on nézhetitek meg.
A legjobb százba minden megyének legalább egy intézménye bekerült, viszont az idei listán kevesebb az egyházi iskola, mint a tavalyin. Az első ötven helyezettből csupán nyolc az egyházi fenntartásúak száma. A top 10-ben (illetve a holtverseny miatt 11-ben) csak egy vidéki gimnázium van, viszont a következő tíz helyen már a vidéki iskolák dominálnak, összességében a legjobb száz iskola kétötöde budapesti.

Milyen szempontok alapján áll össze a rangsor?
Ahogy az előző években, úgy az idén három fő szempont alapján áll össze a rangsor: figyelembe vették a nappali tagozatos tizedik évfolyamosok 2019-es kompetenciamérésének eredményeit matematikából és szövegértésből, a nappali tagozatosok érettségi eredményeit matematikából, magyar nyelvből és irodalomból, történelemből és idegen nyelvből, valamint a felsőoktatási felvételin egyetemre-főiskolára bejutott diákok átlagpontszámát.
"Fontosnak tartjuk hangsúlyozni egyfelől azt, hogy rangsorunk csupán egy eredményességi mutató a számos más releváns lehetőség közül, másfelől azt, hogy a rangsorban a kisebb elmozdulások nem jelentik az iskolák munkájának érdemi megváltozását, hiszen számtalan véletlen jelenség befolyásolhatja azokat. Több év adatai alapján és nagyobb egységeket tekintve érdemes csak használni az adatainkat, figyelemmel a kemény mutatók mellett a minőségi jellemzőkre, minderről A 100 legjobb gimnázium című kiadvány iskolaismertető írásaiból lehet képet kapni" – olvasható a kiadványban.
A HVG ismét elkészítette a legjobb 100 gimnázium listáját. A rangsorok mellett számos interjút, cikket találtok a középiskolai oktatásról, az iskolai nyelvoktatásról, beiskolázási költségekről, az iskolaválasztásról, szakgimnáziumokról. A HVG középiskolai rangsorát rendeljétek meg itt vagy keressétek az újságárusoknál.
Maruzsa Zoltán: nem kellenek új szigorítások az iskolákba
Az iskolákban korábban bevezetett preventív intézkedések elegendőek a koronavírus elleni védekezéshez - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.