Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Már évek óta nem sikerül magyartanárt találni egy Somogy megyei iskolába.
Még előző hónapban írtunk arról, hogy a Somogy megyei Látrány iskolájába matematikatanárt keresnek és lakást is ajánlottak a tanári álláshoz. Az ATV híradója úgy tudja, hogy az akció sikeres volt, lesz szeptembertől matektanár az iskolában. A híradó értesülései szerint a szintén Somogy megyei Sávoly iskolájába is keresnek magyartanárt, azonban már évek óta sikertelenül.
A faluban nem akartak nyilatkozni arról, hogy mit terveznek, de ha nem sikerül szaktanárt találniuk, akkor valószínű, hogy helyettesítéssel tudják csak megtartani az órákat.
Megnéztük, egy héttel az iskolakezdés előtt hány tanár hiányzik az iskolákból és Közigálláson a mai napon tanító állásra keresve 395 találatot ad ki a kereső, tanári állásból pedig 875 hirdetést. Van olyan is, ahol egy hirdetésen belül több posztra keresnek munkaerőt, így a számok valamivel magasabbak is lehetnek.
Ma összeül a köznevelés-stratégiai kerekasztal az iskolakezdés miatt
Nagy döntések jöhetnek a szeptember előtt, a fő téma azonban valószínűleg a járványügyi helyzet lesz.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.