Ritkábban terjed a koronavírus az iskolákban

Egy új tanulmány szerint az iskolákban nem terjed a vírus, kevés esettel találkoztak a kutatók.

  • Eduline

Nemrég, több mint egymillió diák tért vissza az iskolapadba Angliában, azonban egy friss kutatás szerint a koronavírus nem terjed az iskolákban.

A Public Health England állami egészségügyi intézet egy friss tanulmánya szerint összesen 67 egyéni esetet találtak és 30 kitörést – olvasható a The Guardian oldalán. A 67 egyedi eset 30 diákból és 37 alkalmazottból állt. A járványkitörésben 121 ember volt érintett, 30 gyerek és 91 dolgozó.

A tanulmány szerint nem volt olyan gyerek, aki kórházba került volna és a dolgozók közül is egy valakit kellett kórházba szállítani, aki az intenzív osztályra került és ott oxigént kapott. Ugyanebben az időszakban Angliában összesen 25 470 esetet regisztráltak. A kutatást végzők szerint a karantén szükségszerű része lehet az iskolák bezárása, olyan területeken, ahol terjed a vírus, de azt csak a végső esetben kellene fontolóra venni. Úgy gondolják, hogy a gyerekek sokkal nagyobb valószínűséggel kapják el otthon a vírust, mint az iskolában.

A tanulmány egyik készítője, Dr. Shamez Ladhani azt mondta, hogy szerinte a fertőzött gyerekek többsége általában munkába járó szüleitől kapta el a vírust. A brit egészségügyi hatóságok szerint a gyerekeket hosszabb távon sokkal nagyobb hátrány éri, ha nem mehetnek iskolába, mint ha a járvány idején bejárnak. Úgy vélik, hogy rendkívül alacsony a kockázata annak, hogy a gyerekek belehalnak a vírusba.

Ma összeül a köznevelés-stratégiai kerek­asztal az iskolakezdés miatt

Nagy döntések jöhetnek a szeptember előtt, a fő téma azonban valószínűleg a járványügyi helyzet lesz.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.