Öt nappal a tanévkezdés után ismét iskolákat zártak be Németországban

Graal-Müritzben egy diák, egy ludwigslusti gimnáziumban pedig egy tanárnő koronavírus-tesztje lett pozitív. Több németországi tartományban még csak jövő héten nyitnák újra az iskolákat, de a pénteki iskolabezárások után a szakértők körében érezhető az aggodalom.

  • Eduline/MTI

A Rostock körzetében lévő Graal-Müritzben egy általános iskolát zártak be két hétre, miután az egyik diák megfertőződött koronavírussal. Péntektől valamennyi tanulót, a tanárokat, illetve az iskolai alkalmazottakat is karanténre kötelezték. Egy ludwigslusti gimnázium pedig - amelyet 800 diák látogat - egyelőre jövő szerdáig marad zárva azok után, hogy az egyik tanárnő vírustesztje pozitív lett. A tanárnő a tanulókkal még nem, tanártársaival azonban az iskolaév előkészületei során már érintkezett.

Mecklenburg-Elő-Pomeránia az első német tartomány, amelyben hathetes nyári szünet után megkezdődött az oktatás. Ezt követte az önálló tartománynak számító Hamburg csütörtöki kezdéssel.

A tervek szerint jövő hét elején további németországi tartományokban nyitnák meg az iskolákat, köztük a legnépesebb Észak-Rajna-Vesztfáliában, a pénteki iskolabezárások nyomán azonban érezhető az aggodalom a szakértők körében. Több tekintélyes német virológus figyelmeztetett a vírusfertőzés kockázataira a diákok körében. Közös nyilatkozatban hívták fel a figyelmet arra, hogy a szükséges megelőző-, illetve ellenőrző intézkedések hiánya rövid időn belül a járvány újabb fellendüléséhez és ezáltal újabb iskolabezárásokhoz vezethet. Egyidejűleg óvtak attól a feltételezéstől, amely szerint a gyerekeknek nincs szerepük a járvány, illetve a fertőzés terjesztésében.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, van olyan ország, ahol idén már sem tantermi, sem online oktatás nem lesz a koronavírus miatt. Bolíviában az elnökséget vezető miniszter a döntést azzal indokolta, hogy a vidéki területek nagy részén nincs internetelérés, így nem tudják megoldani az online oktatást. Ezzel szemben Lengyelországban hagyományos formában, egészségügyi szabályok betartásával, de szájmaszk kötelező használata nélkül kezdődik az oktatás szeptemberben. Erről itt írtunk részletesebben.

Szokásos időpontban kezdődik az iskola, de több tanárra lesz szükség Olaszországban

A szokott időben kezdik szeptemberben a tanítást az iskolákban Olaszországban. Ugyanakkor még vannak kérdések.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.