Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Graal-Müritzben egy diák, egy ludwigslusti gimnáziumban pedig egy tanárnő koronavírus-tesztje lett pozitív. Több németországi tartományban még csak jövő héten nyitnák újra az iskolákat, de a pénteki iskolabezárások után a szakértők körében érezhető az aggodalom.
A Rostock körzetében lévő Graal-Müritzben egy általános iskolát zártak be két hétre, miután az egyik diák megfertőződött koronavírussal. Péntektől valamennyi tanulót, a tanárokat, illetve az iskolai alkalmazottakat is karanténre kötelezték. Egy ludwigslusti gimnázium pedig - amelyet 800 diák látogat - egyelőre jövő szerdáig marad zárva azok után, hogy az egyik tanárnő vírustesztje pozitív lett. A tanárnő a tanulókkal még nem, tanártársaival azonban az iskolaév előkészületei során már érintkezett.
Mecklenburg-Elő-Pomeránia az első német tartomány, amelyben hathetes nyári szünet után megkezdődött az oktatás. Ezt követte az önálló tartománynak számító Hamburg csütörtöki kezdéssel.
A tervek szerint jövő hét elején további németországi tartományokban nyitnák meg az iskolákat, köztük a legnépesebb Észak-Rajna-Vesztfáliában, a pénteki iskolabezárások nyomán azonban érezhető az aggodalom a szakértők körében. Több tekintélyes német virológus figyelmeztetett a vírusfertőzés kockázataira a diákok körében. Közös nyilatkozatban hívták fel a figyelmet arra, hogy a szükséges megelőző-, illetve ellenőrző intézkedések hiánya rövid időn belül a járvány újabb fellendüléséhez és ezáltal újabb iskolabezárásokhoz vezethet. Egyidejűleg óvtak attól a feltételezéstől, amely szerint a gyerekeknek nincs szerepük a járvány, illetve a fertőzés terjesztésében.
Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, van olyan ország, ahol idén már sem tantermi, sem online oktatás nem lesz a koronavírus miatt. Bolíviában az elnökséget vezető miniszter a döntést azzal indokolta, hogy a vidéki területek nagy részén nincs internetelérés, így nem tudják megoldani az online oktatást. Ezzel szemben Lengyelországban hagyományos formában, egészségügyi szabályok betartásával, de szájmaszk kötelező használata nélkül kezdődik az oktatás szeptemberben. Erről itt írtunk részletesebben.
Szokásos időpontban kezdődik az iskola, de több tanárra lesz szükség Olaszországban
A szokott időben kezdik szeptemberben a tanítást az iskolákban Olaszországban. Ugyanakkor még vannak kérdések.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Rendeződött annak a száz, mélyszegénységben élő, kiválóan tanuló diáknak a helyzete, akiknek az ösztöndíjtámogatását augusztusban mondta fel az MBH Bank. Több vállalat és magánszemély is beszállt a program finanszírozásába, így végül a korábbinál is több gyerek kaphat támogatást.
@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
Habár hivatalosan még nem kezdődött el a felvételi időszak, már most érdemes nézegetni az intézmények honlapját, egyes iskolák ugyanis már közzétették, mikor várják a leendő tanulókat nyílt napjukra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.