Elmarad a nagy óraszámcsökkenés? Itt vannak a gimnazisták kerettanterv szerinti órái

Hány órával nőttek vagy csökkentek az új kerettantervben a diákok óraszámai a három fő tárgy esetén? Összehasonlítottuk a jelenleg még érvényben lévő kerettantervet az idén szeptembertől bevezetni kívánttal.

  • Eduline

Múlt hét pénteken nyilvánosságra hozták az új Nemzeti alaptantervet kiegészítő kerettanterveket is - ezek tartalmazzák a tárgyankénti pontos tanterv felépítését többek között a tananyagokkal és órakeretszámokkal együtt. Mindezt 2020. szeptember 1-jétől felmenő rendszerben (1., 5., 9. évfolyamokon, valamint a 6 évfolyamos gimnáziumok 7. évfolyamán) tervezik bevezetni.

A három fő tantárgyból a gimnázium 9-12. évfolyamán az új NAT-tal együtt szeptembertől életbe lépő kerettanterv a következő óraszámokat határozta meg egy tanévre. Óraszámcsökkentés mindössze magyar nyelv és irodalom tárgyból figyelhető meg, több mint húsz órával kevesebb nyelvtan és irodalom órán kell részt venniük a 9-10. évfolyamos diákoknak szeptembertből egy tanév során.

TantárgyÖsszes óraszám (aktuális) - 9-10. évfolyamÖsszes óraszám (2020 szeptembertől) - 9-10. évfolyamÖsszes óraszám (aktuális) - 11-12. évfolyamÖsszes óraszám (2020 szeptembertől) - 11-12. évfolyam
Magyar nyelv és irodalom260 óra238 óra242 óra256 óra
Matematika194 óra204 óra181 óra186 óra
Történelem130 óra136 óra183 óra186 óra

A legtöbb órakeret ugyanennél a tárgynál nőtt - várhatóan az arányok megtartása miatt -, 14 órával több magyar nyelv és irodalom órát tartanak majd a diákoknak 11-12. évfolyamon. A többi tárgy (matematika és történelem) esetén bár mindegyiknél látható óraszámnövelés, jelentős változás nem történt, kivéve a matematikát, ahol szintén 10 órával emelték meg a 9-10. évfolyamosok órakeretét.

Az új Nemzeti alaptanterv megjelenésekor Nahalka István oktatáskutató úgy nyilatkozott a Népszavának: a heti óraszámok átlagosan eggyel csökkentek, ellenben a tananyag sokkal több lett, így nem várható, hogy csökken a diákok és a tanárok terhelése.

Az idegen nyelvi kerettanterveket még nem tették közzé, jelenleg még feltöltés alatt állnak. Az új kerettantervek kapcsán azonban az irodalom tantárgyból az is kiderült: a már sokat emlegetett új szerzők kötelező irodalomként bekerültek az új kerettantervbe is, míg az eddig eltűntnek vélt írók, bár ajánlottként, de megmaradtak a szerzők listáján - erről bővebben itt olvashattok. Az alsósok is több új szerzőre számíthatnak, de megmaradt kötelezők is várják majd az 5-8. évfolyamos diákokat.

NAT NEM vagy NAT IGEN - fej fej mellett petíciók aláíróinak száma

Eddig több mint 60 oktatási intézmény tanárai és diákjai, valamint több mint 20 szervezet csatlakozott az új Nemzeti alaptanterv ellen tiltakozók csoportjához. Közben fej fej mellett halad a NAT NEM és a NAT IGEN petíciók aláíróinak száma.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Elkezdődött az ovi, de még várni kell az óvodai nevelő státusz kivezetésére és a rugalmas óvoda-iskola átmenetre is

Minisztériumi egyeztetésekkel telt a nyár, konkrétum azonban egyelőre kevés hangzott el arról, pontosan hogyan és mikor alakítanák át az óvodai nevelést. Az oktatási tárca államtitkárai több szóbeli ígéretet is tettek, a szakszervezetek által napirenden tartott égető problémák orvoslására, de ebben a nevelési évben gyökeres változás még nem várható. Összeszedtük, mit ígért eddig a minisztérium, és milyen változtatásokat sürgetnek a szakszervezetek.

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu