Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A következő napokban számos fontos határidő jár le, köztük a középiskolai felvételi jelentkezési határideje is. Szerdáig minden - többségében nyolcadikos - diáknak jelentkeznie kell középiskolába. Azt is mutatjuk, mi jön ezután.
A felsőoktatási felvételi után, február 19-én lejár a középiskolai felvételi határideje is. Eddig a napig kell minden megjelölt középiskolába külön-külön eljuttatni a jelentkezési lapokat - ezt a folyamatot általában maguk az általános iskolák irányítják.
Bár a jelentkezés során már egy eleve felállított sorrenddel kell rendelkezni, ezt még lesz lehetőségetek módosítani a későbbiekben - erről bővebben itt olvashattok.
Középiskolai felvételi: matematikából javultak, magyarból romlottak az eredmények
Az Oktatási Hivatal (OH) nyilvánosságra hozta a középiskolai felvételi országos eredményeit. Idén is a nyolcévfolyamos gimnáziumba jelentkezők érték el a legjobb eredményeket, a nyolcadikosok átlagpontszámai magyarból romlottak, matekból pedig javultak az előző évekhez képest.
Mi várható még ezután?
Van, ahol most jönnek a szóbeli vizsgák. Ezeket csak az írásbeli vizsgák lebonyolítása után a meghatározott időszakban – 2020. február 24. és március 13. között – szervezhetnek az iskolák. A szóbeli vizsgák megszervezésére minden középiskola legalább három napot köteles kijelölni a fentiekben meghatározott időszakon belül.
Újdonság a felvételin
A szakképzésbe jelentkező diákok egészen új rendszerben kezdhetik meg a tanulmányaikat szeptembertől. Akik szakgimnáziumba jelentkeznek, ők valójában már technikumban fognak taulni, akik pedig szakközépiskolába jelentkeznek, szakképző iskolába fognak felvételt nyerni. De természetesen nem csak az intézmények nevei változnak meg, ezeket korábbi cikkünkben összegyűjtöttük, itt találjátok az aktuális infókat.
A középiskolai felvételit az új Nemzeti alaptanterv is befolyásolja , erről itt olvashattok.
Középiskolai felvételi: kérdések és válaszok a jelentkezési határidő előtt
Minden felvételi eljárásban vannak speciális helyzetek, melyekre nem mindig könnyű választ találni. Most megnéztünk néhány kérdést.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.