Új NAT: a minisztérium elárulta, kik taníthatják majd az összevont természetismeret tárgyat

Az új NAT lehetőséget ad egy új tantárgy, az összevont természetismeret bevezetésére, de ilyen szakos tanárokat egyelőre nem képeznek az egyetemek. A minisztérium elárulta, kik taníthatják majd - írja a hvg.

  • Eduline

Az általános iskola 7-8. évfolyamán és a középiskola 11-12. évfolyamán ezentúl lehetősége lesz az iskoláknak a fizika, kémia, biológia, földrajz tantárgyakat összevonva is tantani. De vajon kik taníthatják majd ezt az új tantárgyat?

Az Emmi a hvg.hu-nak elmondta, az összevont tárgy bevezetésének egyik oka, hogy a tanárhiányt csökkentsék, ugyanis ez legsúlyosabban a természettudományos területen jelentkezik.

Az új tárgyat ugyanis „a természetismeret szakos tanárok mellett biológia, fizika, földrajz és kémia szakos tanárok is taníthatják majd abban az esetben, ha elvégzik az ehhez szükséges kiegészítő képzést” - írta az Emmi. A minisztérium azt is hozzátette: mivel a NAT-ot felmenő rendszerben vezetik be (szeptembertől az 1., 5., és 9. évfolyamon) a felkészülésre van még két tanév. Legelőször ilyen tárgy bevezetésére ugyanis csak 2022-ben lesz lehetőség.

Az összevont science tárgy egyébként nem újdonság, sok országban már így tanítják a természetismeretet, de nálunk egyelőre nem csak a tanárok, hanem a tankönyvek, oktatási programcsomagok és képzések is hiányoznak az új tárgy tanításához.

Ezt gondolják az oktatási szakértők az új NAT-ról: nem csökken érdemben a tanárok, diákok terhelése

Péntek éjszaka nyilvánossá tették a NAT módosított változatát, amelyet már idén szeptemberben, felmenő rendszerben bevezetne a kormány. Szakértők szerint a dokumentum számos pontján szembemegy a modern pedagógiai szemlélettel.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.