A tanulócsoportok fennmaradását fenyegeti a magántanulói státusz megszüntetése

A köznevelési törvény tavalyi módosítása megszüntette a magántanulói státuszt, és bevezette helyette az egyéni munkarendet, amelyet az Oktatási Hivataltól kérvényezhetnek a szülők. Azonban még mindig nagy a bizonytalanság abban, hogy kik és mi alapján remélhetik, hogy ezt a státuszt megkapják, ez pedig ellehetetleníti az alternatív, tanulócsoportos iskolák működését – írja az Index.

  • Eduline

Bár az Oktatási Hivatal a kérvények elbírálásakor vizsgálja az egyéni adottságot, a sajátos helyzetet és azt, hogy a tanuló fejlődése, illetve a tanulmányok folytatása és befejezése szempontjából előnyös-e az egyéni munkarend, még mindig nem lehet tudni, hogy ez pontosan mit is jelent és valójában mi alapján fognak dönteni.

A lap beszámolt arról, hogy a bizonytalanságból adódóan a szülők többsége egyelőre nem meri beadni a kérelmet, inkább kivárnak. Sokan viszont már most kiveszik a gyermekeiket a tanulócsoportokból és igyekeznek megtalálni a hagyományos iskolarendszerben azokat az intézményeket, ahol látnak esélyt arra, hogy a nem az államilag elfogadott keretekhez szokott gyermekeik speciális pedagógiai igényeihez legalább részben tudnak igazodni.

Rózsa Ildikó, a Mars program magántanulói csoport pedagógiai és a ReSuli a Megújuló Oktatásért Alapítvány stratégiai vezetője szerint azonban a különböző, alternatív szemlélettel és pedagógiai programokkal működő intézményekben (alapítványi és magániskolákban) nem lesz egyik pillanatról a másikra annyi hely, mint ahányan a most megszűnni látszó tanulócsoportokból érkeznének.

Mindenesetre a jelenlegi bizonytalanság épp elég ahhoz, hogy a tanulócsoportok ne tudják tervezni a következő tanévüket. Az Index által megkérdezett tanulócsoportok között is akadnak, olyanok, amelyek megpróbálnak beolvadni más, államilag elismert oktatási intézménybe, esetleg saját iskolát alapítanak. De a többség egyszerűen arra készül, hogy júniustól megszűnik a működésük.

Oktatási Hivatal: közel tízezer kérelem érkezett az iskolakezdés alóli felmentések miatt

Csaknem tízezer kérelem érkezett az Oktatási Hivatalhoz (OH) a tankötelezettség kezdési időpontjának módosításra - közölte az OH hétfőn az MTI-vel.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Új igazgatói pályázatot írnak ki a csömöri iskolában: egy szülő csuklószorításról és megalázó büntetésekről beszélt Bátovszky János kapcsán

Már a tanév második félévétől új vezetője lehet a Csömöri Mátyás Király Általános Iskolának. A Blikknek megszólalt egy szülő is, aki azt állítja, Bátovszky János igazgató korábban durván megszorította a lánya csuklóját. Egy másik gyerekkel pedig állítása szerint százszor íratta le büntetésből, hogy „nem szaladunk”.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.