A magyar és az ének körül kialakult viták akasztották meg az új Nemzeti alaptantervet?

Az új Nemzeti alaptanterv kapcsán a magyar és irodalom és az ének-zene tantárgynál van még vita - írja az Index.

  • Eduline

Az új szabályozást eredetileg 2019 szeptemberében akarták bevezetni, de tavaly nyilvánvalóvá vált, hogy az anyag átdolgozása miatt erre nem kerülhet sok. Ezek után 2019 decemberében Gulyás Gergely egy kormányinfón azt mondta: 2020-ban sem lesz új Nemzeti alaptanterv, csak módosítások várhatók.

Erre válaszul az Emmi közleményben reagált, ami szerint igenis lesz új NAT, és az jelentős változásokat fog hozni. A tárca közleménye szerint a kormány már el is fogadta a NAT-tal kapcsolatos koncepcionális módosításokat, amelyek 2020. szeptember 1-jén életbe is lépnek.

Az Index névtelen forrásra hivatkozva azt írja, lehet vitatkozni, hogy mit értünk új NAT-on és mit jelentősen módosított Nemzeti alaptanterven. Bizonyos tantárgyaknál nem lesznek mélyreható változások, de ahogy egyik informátorunk fogalmazott: "már az is sokat fog jelenteni, ha a 2-3 évvel ezelőtt tervezett dolgoknak csak egy része valósul meg" - írják.

Forrásaik szerint két tantárgy esetében volt és van még vita: a magyar és irodalom és meglepő módon az ének-zene tantárgynál.

Az ének-zene tantárgyról csak annyit tudtak meg, hogy ott "nem éppen korszerű irányba mentek a dolgok". A magyar nyelv és irodalom tantárgy esetében az oldal forrásaira hivatkozva azt írja, annyit érzékeltetettek, hogy ott már nem ideológiai viták zajlanak "nemzeti" vagy "nem nemzeti" szerzőkről és kötelező olvasmányokról, inkább az anyag mennyiségéről és tagolásáról szóló szakmai kérdéseket kell tisztázni.

Közleményt adott ki az Emmi: lényeges változtatások lesznek az alaptantervben 2020 szeptemberétől

Múlt héten Gulyás Gergely miniszter bejelentette, hogy nem vezetnek be új Nemzeti alaptantervet 2020 szeptemberétől. A minisztérium most erre reagált közleményben.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Hozzászólások

Rohamtempóban, tanítási időben kellett véleményezni a tankerületi igazgatói pályázatokat – a PDSZ mellett egy diákmozgalom is tiltakozik

Volt, ahol a tantestületnek és az iskolában dolgozóknak mindössze egy napjuk volt arra, hogy átnézzék a tankerületi igazgatói pályázatokat, véleményt pedig csak egy szűk, előre meghatározott időintervallumban nyilváníthattak. Mivel ez tanítási időre esett, több pedagógusnak lehetősége sem volt részt venni a véleményezésben. Az ADOM Diákmozgalom szerint ilyen körülmények között nem lehetett érdemben véleményt mondani a pályázatokról.

Új munkahely, kevesebb fizetés: sürgős törvénymódosítást és garantált béreket követel a PDSZ

Nehéz helyzetbe került sok pedagógus, aki munkahelyet váltott a nyáron, mert sokan a korábbiakhoz képest kevesebb fizetést kaptak – hívta fel a problémára a figyelmet a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Ezen kívül azt is kiemelték, hogy a NOKS-és egyéb munkakörben dolgozók fizetésemelése kapcsán még nincsenek konkrét határidők, ezért, ha szükséges lesz, akkor sztrájkolni fognak.