Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
2020 szeptemberétől jelentősen lecsökken a középfokú iskolákban, illetve a felnőtteknek szóló képzéseken tanulható szakmák listája, a legtöbbet pedig csak iskolai rendszerben lehet majd megszerezni, két-három év alatt. Mutatjuk, mi változik az egyes képzési területeken.
Ahogy beszámoltunk róla, szeptember 30-án megjelent az Országos Képzési Jegyzék módosításáról szóló kormányrendelet, amely radikálisan lecsökkentette a szakképzésben 2020. szeptember 1-jétől megszerezhető szakmák számát. A legtöbb képesítést csak iskolai rendszerű képzésben, azon belül pedig csak nappali vagy esti tagozaton lehet majd megszerezni, minimum két év alatt - iskolarendszeren kívüli, vagyis tanfolyami formában nem. Ez igaz az összes érettségire épülő szakmára is.
További változás, hogy a szakgimnáziumokat technikumnak fogják hívni, a szakközépiskolák új neve pedig szakképző iskola lesz. A 174 alapszakmáról tájékoztató füzetet kapnak az iskolák.
Cikksorozatban dolgoztuk fel, hogy mely szakmák tűnnek el, illetve alakulnak át a nyolc képzési területen: az oktatási képzésekről itt, a humán tudományi és művészeti szakmákról itt, a társadalomtudományi, gazdasági és jogi képesítésekről itt, a matematikai, számítástechnikai és egyéb természettudományos képzésekről pedig itt olvashattok.
Azt, hogy mi változik a műszaki, ipari és építőipari képzési területen, itt nézhetitek meg, a mezőgazdasági szakmákról pedig itt olvashattok. Az egészségügy és szociális gondoskodás képzési területről itt, a szolgáltatások terület képesítéseiről pedig itt írtunk.
A szakképzés átalakításával kapcsolatos összes cikkünket itt olvashatjátok.
Felnőttképzők Szövetsége: még nem tudják, mi lesz a szerepük a szakképzés átalakítása után
Ha nem jelenik meg újabb szakmalista, csökkenni fog a felnőttképzésben indított tanfolyamok száma, az iskolai rendszerű képzésben pedig az esti tagozat jelentősége nőhet meg. Ugyanakkor még nagyon sok a kérdőjel - mondta a Felnőttképzők Szövetségének elnöke az Eduline-nak a szakképzési rendszer 2020 szeptemberében élesedő átalakításával kapcsolatban.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.