Tetőzik a pedagógushiány: délután már csak asszisztens foglalkozik a gyerekekkel az óvodákban

Az országos pedagógushiány jelentkezik az óvodákban is. A törvényben előírt két szakképzett óvodapedagógus helyett több helyen csak egy tud vinni egy 20-25 fős gyerekcsoportot, délután már nem tudnak fejlesztői foglalkozásokat tartani.

  • Eduline

Pedagógiai asszisztenssel próbálják pótolni azt a pedagógushiányt, ami időről időre egyre komolyabb problémát jelent sok óvodában. Zuglóban például - kerületi szinten - majdnem mindegyik óvodában van ilyen probléma - írja az Abcúg. A lapnak egy érintett zuglói óvónő azt is elárulta: az óvodában ahol dolgozik, a hétből három csoport csak egy óvónővel működik.

A törvény szerint ugyanis két szakképzett óvodapedagógusnak kellene vinnie egy 20-25 fős gyerekcsoportot. Az említett óvodában - mint kiderült - több mint kéve éve nem tudnak felvenni elég óvodapedagógust. A második helyet így a középfokú végzettséggel rendelkező pedagógiai asszisztenssel igyekeznek kitölteni.

Ennek azonban az is következménye (az óvodapedagógusok túlterheltsége mellett), hogy képességfejlesztésről, és végső soron az iskolára való felkészítésről szóló foglalkozások csak délelőtt vannak, pedig a nyilatkozó pedagógus szerint délután volna leginkább tér a gyerekek egyéni fejlesztésére, amikor az alvás után, úgy fél négy magasságában a csoport egészének szabad játék kezdődik - írják.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Olyan kevés az óvónő, hogy az intézményeknek trükközniük kell

Több száz óvónő hiányzik, a kerületek pluszpénzt adnak, az óvodapedagógusok pedig túlórával tartják életben a rendszert - írja a Népszava.

Hozzászólások

Elkezdődött az ovi, de még várni kell az óvodai nevelő státusz kivezetésére és a rugalmas óvoda-iskola átmenetre is

Minisztériumi egyeztetésekkel telt a nyár, konkrétum azonban egyelőre kevés hangzott el arról, pontosan hogyan és mikor alakítanák át az óvodai nevelést. Az oktatási tárca államtitkárai több szóbeli ígéretet is tettek, a szakszervezetek által napirenden tartott égető problémák orvoslására, de ebben a nevelési évben gyökeres változás még nem várható. Összeszedtük, mit ígért eddig a minisztérium, és milyen változtatásokat sürgetnek a szakszervezetek.

PSZ: „Bármilyen egyedi, szupertehetséges pedagógus bekerül egy rosszul működő intézménybe, halálra van ítélve”

A Pedagógusok Szakszervezete szerint nem elég az egyes pedagógusok teljesítményét vizsgálni, az is meghatározó, milyen intézményben és milyen feltételek között dolgoznak. Miközben az új tanév előtt több pozitív változás is történt, ezek jellemzően nem igényeltek plusz költségvetési forrást. Továbbra is komoly kérdések vannak a tankerületi és a szakképzési rendszer körül, a NOKS-dolgozók országos akcióba kezdtek a béremelésükért, a gyógypedagógiai intézmények egy részében pedig a PSZ szerint „katasztrofális állapotok” vannak.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu