Kötelezővé tették az oltást a Debreceni Egyetem egészségügyis hallgatóinak
Szeptember hatodikáig az érintett hallgatóknak kötelező legalább az első oltást megkapniuk.
Szeptember hatodikáig az érintett hallgatóknak kötelező legalább az első oltást megkapniuk.
Marad a napi egy tesi, mi lesz a második idegen nyelvvel és hány órában lesz biosz vagy fizika? Mutatjuk milyen órarenddel számolhatnak azok, akik szeptembertől gimnáziumban tanulnak majd.
Most is olyan kifejezések helyes írásmódját kell megadnotok, amelyet az új, 12. kiadású helyesírási szabályzat külön kiemel.
Van néhány olyan eszköz, ami nem hiányozhat egy gimis iskolatáskájából - mutatjuk, mit vigyetek mindenképp magatokkal!
Tíz kérdésünk van, hány mondatot tudtok befejezni belőlük?
A CEU tantermeiben tanulhatnak a Freeszfe Egyesület hallgatói, az egyetem emellett kollégiumi szobákat és próbatermet is biztosít nekik. Másképp nem tudnák elkezdeni „első, szabad tanévüket”.
Majdnem 48 ezer 12 év feletti általános és középiskolást regisztráltak a szülők a tanévkezdésre szervezett iskolai oltásokra. A diákok a Pfizer-vakcinát fogják megkapni.
Az európai városokat rangsorolták az alapján, hol találkozhatunk a legváltozatosabb időjárási körülményekkel - a magyar főváros is a listán van.
Egy pályakezdő tanár alig 150 ezer forintot vihet haza egy hónapban - ez egy albérletre sem elég. A Pedagógusok Szakszervezete most azt kéri, szeptember elején emelkedjenek a bérek.
Szám szerint öt egyetemnek nyújtanak majd szakmai támogatást.
Még egy egyetemi alapítvány lesz, ez azonban most nem a modellváltó egyetemek miatt, hanem a Fudan magyar kapmusza miatt jönne létre.
A 2021-es pótfelvételin is húztak extrém magas ponthatárokat. Volt olyan képzés a felvételin, ahova csak 470 ponttal vagy éppen 468 ponttal lehetett bekerülni. Mutatjuk a teljes listát.
Nyilvánosságra hozták a 2021-es pótfelvételi ponthatárait. Mutatjuk, milyen ponthatárokat húztak a legnépszerűbb alapszakokon.
Ma derültek ki a pótfelvételi jelentkezés ponthatárai. Mutatjuk, milyen pontok kellettek a sikeres felvételihez.
Több száz afgán hallgató jár indiai egyetemre. A tálibok hatalomátvétele miatt át kell gondolniuk, mihez kezdenek majd a diploma megszerzése után.
A korábbi rektor az egyetem vagyonkezelő alapítványának lesz a kuratóriumi elnöke.
A diákoknak és szüleiknek már megvan a jegye hazafelé, de nem tudnak eljutni a reptérre.
Ma hirdetik ki a pótfelvételi ponthatárait - kiderül, hányan csatlakozhatnak az egyetemeken, főiskolákon azokhoz, akik már júliusban bekerültek a szakokra.
A héten megérkezett a szeptemberi családi pótlék a bankszámlákra, a 12-17 ezer forintos támogatás azonban aligha lesz elég a tanszerek, az iskolatáska és a többi dolog beszerzésére. Ahhoz ugyanis, hogy egy elsős diák rendben elkezdhesse a tanévet, legalább 50 ezer, de inkább 70-80 ezer forintot kell költeni. A szülőket egy dolog vigasztalhatja: a következő nagy feladat, a gyerek első laptopjának megvásárlása talán még odébb van.
Kínában Hszi Csin-ping, jelenlegi elnök ideológiáját az általános iskolától az egyetemig integrálják a központi tananyagba.