Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A legtöbben tavaly is gimnáziumba jelentkeztek, de a legtöbben valamelyik technikumokba jutottak be. Mutatjuk a tavalyi középiskolai felvételi népszerűségi listát és a legkeresettebb szakmákat is.
Az elsőhelyes jelentkezések alapján tavaly is a 4 és az 5 osztályos gimnáziumok voltak a legnépszerűbbek - ezekbe az intézményekbe több mint 35 500-an szerettek volna bekerülni. Hasonlóan népszerű volt a technikumi képzés is: 35 125-en jelentkeztek első helyen, majdnem 3 ezer diák jelölte meg első helyen a szakgimnáziumokat, és majdnem 16 ezren adták be a jelentkezésüket szakképző iskolába.

A jelentkezők közül végül több mint 29 ezren kerültek be valamilyen gimnáziumba: nyolc évfolyamos gimnáziumba tavaly több mint 3 ezren, hatosztályos középiskolába pedig több mint 4 600-an. Végül a kilencedikesek közül a legtöbben technikumban kezdtek idén szeptemberben: a felvételin 35 ezren jutottak be technikumba, 2 ezren szakgimnáziumba és 17 ezren szakképző iskolába - így a szakmát tanuló diákok száma jóval magasabb volt, mint a gimnáziumi képzést kezdők száma.
Oktatási Hivatal statisztikái szerint a legnépszerűbb, szakképző iskolában tanulható szakmák ezek voltak a 2020/2021-es felvételin:
A technikumban tanulható szakmák közül a legnépszerűbb terület egyértelműen az informatika, de sokan keresték a gazdasági képzéseket is. A 2020/21-es tanévben felvettek száma szerint legnépszerűbb szakmák ezek:
Az átalakult képzési rendszerről mindent elolvashattok a Szakképzés 2021-es kiadványunkban, ahol a szabályok mellet a teljes szakmalistát is megtaláljátok. A megrendelésért kattintsatok ide.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).